Hegek

Hát csak lefordítottam!
Remus/Nymphadora oneshot, néhány hónapja írtam, angolul. És immár magyarul is olvasható. :)
Lupin nem adta be könnyen a derekát, de végül nyert Tonks és a szerelem. 

Mikor Lupin végre hazaért, olyan kimerült volt, hogy először észre sem vette a kanapéján gubbasztó kis alakot. Ám mikor megbotlott az előszobai szőnyegben, amit reggel kizárt, hogy nem ilyen gyűrötten hagyott ott, és megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát, tekintete átsiklott a látogatóján. Mikor sikerült kiegyenesednie, pillantását a nőre fordította.

- Oh, szervusz, Remus! - hangzott vidáman a kanapé felől, és a betolakodó mosolyogva fordult felé.

- Helló, Tonks - válaszolt Lupin, miközben az apró nappaliba sétált. Levette hosszú, vastag utazóköpenyét, és a nő mellé ült. - Meglep, hogy itt talállak. Meg tudnád mondani, hogy jutottál be a házamba, sőt, még inkább, hogy miért? - kérdezte a férfi felvont szemöldökkel.

- Rád vártam - vont vállat Tonks nemes egyszerűséggel. Lupin a szemeit forgatta. - Rendben, azért jöttem, mert nem tudtam aludni, miközben fogalmam sem volt, hogy élsz-e vagy halsz, oké? Szóval gondoltam, megvárlak itt - ismerte be a nő zavartan.

- Hát, mint látod, inkább élek - morogta Lupin kissé bizonytalanul azt illetően, hogyan is kéne reagálnia erre a meglepő bejelentésre. Tonks aggódott érte.

- Nekem inkább tűnsz élőhalottnak - fintorgott a nő. - Szóval mesélj, milyen volt az interjú?

- Hát... kellemetlen - sóhajtott Lupin. - Tudtam, hogy nem fognak alkalmazni, senki sem tenné, de attól még nem könnyebb újra és újra szembesülni vele - magyarázta. - Tudom, hogy segíthetnék nekik, és akarok is, nagyon, de akkor sem adnának nekem munkát, pedig tudják, hogy hasznomat vennék. És mindezt azért, mert ez vagyok - mutatott végig magán undorodva, tetőtől talpig mocskosnak, fertőzöttnek érezve magát. Végülis, valóban fertőzött volt.

- Oh, Remus, annyira sajnálom! - nézett rá Tonks mélységes együttérzéssel, és Lupin tudta hogy komolyan is gondolja. Nem mintha ez sokat segített volna. - Egyszerűen nem értem, hogy lehetnek ennyire idióták? Úgy tűnik mindenki azt gondolja, hogy egy bomba vagy, ami bármikor felrobbanhat. Merlin szerelmére, még azt sem nézné ki belőled épeszű ember, hogy képes lennél ártani egy hörcsögnek! - füstölgött. - Azok az ostoba patkányok! Meg sem érdemelnek téged, hogy fulladnának hipogriff  ürülékbe - mordult fel mérgesen. Lupin nem tudta visszafojtani a mosolyát.

- Ugyan, semmi gond - intette le a férfi. - Legalább több időm marad a Rendre - vont vállat. Tonks viszonozta a mosolyát.

- Tudod mit, igazad van - bólintott végül. - Ettől függetlenül még mindig baromi mérges vagyok. Vagyis, hogy lehetnek az emberek olyan vakok, hogy nem látják, mit csinál a Minisztérium valójában? Azt hinnéd, hogy a legtöbb varázsló nem hagyja magát ilyen könnyen átverni.

- Szerintem látják, mi folyik a Minisztériumban - válaszolta Lupin szomorúan. - Egyszerűen túlzottan rémültek ahhoz, hogy bármi olyat tegyenek, ami szembe megy a Minisztérium által képviselt elvekkel.

- Ja, miközben miatta kéne aggódniuk - rázta meg a fejét Tonks feszülten, éppen hosszú és élénkzöld haja összevissza röpködött körülötte a mozdulattól.

- Mindketten tudjuk, hogy ez a beszélgetés sehova sem vezet - figyelmeztette Lupin, visszafojtva egy ásítást. - Ennyi erővel csacsoghatnánk arról is, hogy a Tornádók továbbra is vezetik a ranglistát, és még mindig hasznosabb lenne, mint ez - sóhajtott a férfi.

- Igazad van - ismerte el Tonks. - Megint.
- Szóval, mesélj, mi történt, míg nem voltam itthon? - érdeklődött Lupin, pálcájával a konyha felé intve, ahonnan egy pillanattal később két teáscsésze és egy kanna repült feléjük.
- Hát, Sipor megint elcsórt pár cuccot Mrs. Black régi kacatjai közül, Siriusnak pedig végleg elege lett, és olyan hangosan üvöltözött vele, hogy Csikócsőr egészen megőrült, még egy karosszéket is ripityára tört, és Sipor lett volna a következő áldozata, ha Rémszem nem ér oda az utolsó pillanatban, hogy megmentse azt a csúf kis házimanót - fintorgott Tonks, és elvette Lupintól a felé nyújtott csészét. - Köszi.
- Sejtettem, hogy Sirius nem fogja egyszerűen viselni a magányt azon a szörnyű helyen, főleg Siporral együtt - ingatta Lupin a fejét. - Bárcsak segíthetnék neki valahogy - suttogta maga elé, az üres falat bámulva.
- Hé, a legnagyobb gondja még mindig az, hogy abban a tudatban kell ott poshadnia, hogy ki sem jöhet. Be van zárva oda - mutatott rá Tonks a kétségtelen igazságra. Lupin sóhajtott.
- Mindig is ő volt az közülünk, aki legkevésbé bírta elviselni a szabadság hiányát - motyogta a férfi mélyen a gondolataiba merülve.
- Megint csak, nem lesz jobb a helyzet attól, hogy beszélünk róla, és sajnáljuk Siriust - jelentette ki Tonks a teáját szürcsölve.
- Semmi sem lesz jobb, szóval ilyen alapon egyáltalán meg sem kéne szólalnunk - mordult fel Lupin ásítva.
Ezek után néhány percig valóban csendben ültek. Tonks a teáját szopogatta, míg a férfi, aki már rég végzett a sajátjával, csak ült, és álmosan bámult ki a fejéből.
- Zuhanyoznod kéne, és ágyba kerülni, mielőtt elalszol a kanapédon - törte meg végül Tonks a csendet, oldalról Lupinra sandítva.
- Igen, gondolom - motyogta a férfi, de a szemei már csukódtak is le.
- Remus, komolyan mondom, muszáj rendes ágyban aludnod, vagy sohadesohasem fogod akár egy kicsit is kipihenni magad - rángatta meg Tonks Lupin talárjának az ujját.
- Nincs is olyan szó, hogy 'sohadesohasem' - morogta Lupin.
- Na, megszólalt a tanár bácsi - forgatta Tonks a szemeit, de közben széles mosoly terült szét az arcán.
- Sötét Varázslatok Kivédését tanítottam. Egyetlen évig - tiltakozott Lupin erőtlenül. - Semmi közöm a nyelvtanhoz.
- Tökmindegy - vont vállat Tonks, és lábra kecmergett, hogy fel tudja húzni a férfit a kanapéról.
- 'Éééé - nyöszörögte Lupin panaszosan, miután esze ágában nem volt megmozdulni.
- Nem, tuti, hogy nem fogom hagyni, hogy itt maradj, tiszta sárosan meg minden - rázta a fejét Tonks, és a férfi fintorgott, de azért megpróbált minél kevésbé a boszorkányra támaszkodni, ahogy elindultak.
Valahogy felvonszolták magukat a lépcsőn, és egyenesen Lupin apró fürdőszobájába mentek, ahol Tonks megnyitotta a csapot, és színig töltötte a kádat meleg vízzel. Némi habfürdőt is öntött bele. Ezek után lerángatta a talárt a férfiról, aki mindvégig a hideg csempén ült, csak a nadrágot és a zoknit hagyta rajta.
- Magadra hagylak, hogy meg tudj fürdeni - közölte, majd az ajtóhoz lépett, de miután világossá vált, hogy Lupin nem fog magától megmozdulni, épp ellenkezőleg, horkolni kezdett, akkor Tonks sóhajtva guggolt le mellé. - A saját érdekedben remélem, hogy hordasz valamit ez alatt - morogta, miközben kigombolta a férfi nadrágját.
Szerencsére hordott alsónadrágot. A boszorkány lehúzta róla a koszos zoknikat is, és egy sarokba dobta őket, egyenesen a szakadt talárra. A szíve megsajdult a gondolatra, hogy Lupin milyen szegény volt valójában.
Miután belesegítette a félálomban motyogó férfit a kádba, lassan megmosta a hátát, a nyakát, sovány mellkasát. Bár tudta, hogy nem jó ötlet, mégsem tudta megállni, hogy a fehér, kerek sebhelyeket bámulja, és érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemében. Az egyik halvány heget óvatosan megérintette, ujjai hegyével végigsimítva a férfi oldalán. Lupin megremegett, és felkapta a fejét, hirtelen nagyon is éberen.
- Innen majd én befejezem - krákogta rekedt hangon, védekezve. Tonks hátrált egy lépést, és letörölte a könnyeket az arcáról. Morgott valamit, ami akár 'bocsi' is lehetett, és kisietett a fürdőszobából.
Türelmesen várakozott odakint, az ajtó túloldalán, és minden erejével azon volt, hogy ne képzelje maga elé Lupin sebhelyeit, és hogy vajon milyen érzés lehetett, mikor az a borzasztó szörnyeteg megtámadta. Hogy hogyan befolyásolta a férfi egész életét a későbbiekben az a néhány heg.
De mikor eltelt tizenöt perc, húsz, és Lupin még mindig nem jött ki, sőt, hangokat sem lehetett hallani, akkor Tonks óvatosan kinyitotta az ajtót, és bekukucskált a résen. Elmosolyodott a már-már ijesztően sovány, az előzőekhez képest jelentősen tisztább férfi látványára, aki a fürdőkádban szuszogott, a szája enyhén elnyílva.
A nő a kádhoz lépett, és óvatosan elhelyezkedett a szélén, majd masszírozni kezdte a férfi merev, feszültségről árulkodó vállait. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy Lupin időközben levette az alsónadrágját, így most teljesen meztelen volt. Ezen felfedezés után különösen nehéznek találta nem a férfi hímtagját vagy sebeit bámulni, így végül a valaha-fehér plafonra meredt, és erőltetett érdeklődéssel szemlélte a sarokban terpeszkedő fekete kis pókot.
Lupin élvezettel felnyögött, ahogy a vállai megereszkedtek, és az izmai ellazultak. Ösztönösen igyekezett minél jobban belehajolni Tonks érintésébe, aki elégedetten vigyorgott fel a pókra. Tulajdonképpen ötlete sem volt, mit keres ott, a kád peremén ücsörögve, egy kedves barátját masszírozva, de egyszerűen csak így tűnt helyesnek az egész. Segíteni akart a férfinak, megkönnyíteni számára a dolgokat.
Na jó, be kellett ismernie, hogy kezdte megszeretni. Törődött vele, és rettegett, hogy a férfi lesz a következő, aki eltűnik vagy meghal. Meg is próbálta elmondani neki, de Lupin borzasztóan makacs volt, telve bizalmatlansággal. A férfi úgy gondolta, hogy nem érdemel sem barátságot, sem szerelmet. Folyamatosan attól félt, hogy ha ismét lesz valaki, aki közel kerül hozzá, az a szerencsétlen valaki záros határidőn belül halott lesz. Tulajdonképpen Tonks nem igazán tudta hibáztatni ezért, nem, miután elveszítette az összes barátját, Siriust kétszer is. És a kettő közt eltelt tizennégy évből tizenkettő különösen komplikált és fájdalmas lehetett.
Miután a kezei elfáradtak, Tonks a pálcája segítségével szerzett egy törölközőt, és óvatosan megszárogatta a férfi sovány, sápadt testét, majd a karjaiban a hálószobába vitte -, meglepően könnyű volt -, és, ismét a pálcája segítségével, tiszta alsót hívott magához, hogy a férfi ne meztelenül aludjon.
Amint Lupin összegömbölyödve, édesdeden aludt az ágyában, Tonks visszament a fürdőszobába, kimosta a port a férfi ruháiból, és magához vette a földön heverő pálcát, majd a sötét szobába visszatérve az ágy melletti éjjeliszekrényre helyezte.
- Köszönöm - mormogta Lupin, mikor a boszorkány gondosan betakargatta, és habozva puszit nyomott a férfi arcára. Aztán ajkain egy szomorú mosollyal távozott a szobából.


 FÉL ÉVVEL KÉSŐBB

Legközelebb akkor látta a férfi sebhelyeit, mikor visszatértek egy küldetésről, ahová a Rend küldte őket. Az éjszakát jobb híján Lupinnál töltötték, mert együtt kellett maradjanak, míg Dumbledore nem jelentkezik, és meg nem hallgatja a beszámolójukat a küldetés sikeréről. Nem mellesleg sokkal biztonságosabb volt, ha az ember nem tartózkodott huzamosabb ideig egyedül ilyen sötét időkben.
- Úgy érzem, mintha egy éve nem aludtam volna - mordult fel Tonks nyúzottan, miközben lehuppant Lupin vénséges kanapéjára.
- Én inkább egy jó kis fürdőre vágyom - sóhajtott elcsigázottan a férfi, miközben bezárta az ajtót, és a padlóra dobta a táskáját. Az utazótalárja porosabb és rongyosabb volt, mint valaha, ami már egészen lenyűgöző eredménynek számított.
- Nosza - ásított Tonks, és elnyúlt a kemény kanapén, a lehető legkényelmesebb pozíciót keresve.
- Neked sem ártana legalább egy zuhany - közölte a férfi, miközben a cipőit rúgta le. Tonks vállat vont, és újabbat ásított.
- Rendben, akkor én veszek egy fürdőt, te pedig alhatsz. De fel foglak ébreszteni, mielőtt Dumbledore megérkezik, hogy legalább az arcodat meg tudd mosni, és legyen időd átöltözni - ígérte Lupin, de a boszorkány már aludt is, aranybarna, göndör haja szétterülve a kanapén. A férfi elgondolkodva nézte egy percig, mielőtt odahívott volna egy vékony plédet a szekrényéből, és betakargatta volna.
Odafent forró vizet engedett a kádba, és buborékot folyatott bele a pálcája hegyéből, mielőtt lehányta volna a ruháit, hogy bemásszon a gőzölgő fürdőbe. Hátradőlt, és egyszerűen csak élvezte a meleg vizet és a békés csendet. Már amennyiben csendnek lehetett nevezni, hogy az öreg mosógép szüntelenül, halkan pufogott a sarokban, és néha csuklott egyet.
Mikor a víz kihűlt, Lupin elgémberedett tagokkal kimászott a kádból, és egy törölközőt csavart a derekára. Odakint viszonylag meleg idő volt, az egyetlen ok, amiért mégis szinte már kellemetlenül meleg vízben fürdött, hogy tudta, hideg vízzel sosem lenne képes tisztességesen lemosni magáról a koszt és az izzadtságot. Nem beszélve az állandó félelemről, mely szinte már a bőrére is kiült apró, mérgező kis pöttyök formájában, és keveredett a magas hőmérséklet okozta izzadtságcseppekkel.
A földszintre visszatérve Tonksot a kanapén összegömbölyödve, mély álomba merülve találta. Egyelőre nem akarta felébreszteni a kimerült boszorkányt, ezért a konyhába ment, és nekiállt vacsorát készíteni. Épp megfőtt a hús, mikor Dumbledore patrónusa, a jól ismert főnix, megjelent előtte a levegőben, és bejelentette az igazgató hangján, hogy további fél órájuk van az idős varázsló érkezéséig.
Lupin a kanapéhoz sétált, ahol a boszorkány továbbra is békésen szuszogott. Annyira gyönyörű volt ebben a külsőben. Nem mintha általában csúnya lett volna, őszintén szólva a férfi nagyon is kedvelte mindegyik 'viseletét'. Mindig egy kicsit túl feltűnő, és úgy általában véve, a külseje mindig valahogy túlzó volt. Ennek ellenére folyamatosan ugyanaz az aura lengte körül, a kisugárzása megmaradt, és ez a kisugárzás okozta, hogy a környezetében mindenki automatikusan boldogabb volt, mint amikor a boszorkány nem volt jelen.

Tonks motyogott valamit álmában, és Lupin óvatosan kisimította a haját az arcából. Merlinre, igazán kedvelte ezt a nőt, néha egyenesen azt gondolta, hogy szereti, de nagyon nehéz volt megmondani, hogy ez az a fajta szeretet, amivel egy közeli barátot szeretsz, vagy az, amikor szerelmes vagy.
A férfi zavarodott volt, és Tonks nem igazán könnyítette meg számára a helyzetet a folytonos megjegyzésekkel, melyek félreérthetetlenül utaltak a boszorkány iránta érzett szerelmére, és arra, hogy vele akart lenni.
Lupin is vele akart lenni, tényleg, csak éppen abban nem volt egészen biztos, hogy ez valódi szerelem volt, vagy csupán lelkének egy kétségbeesett próbálkozása, hogy végre találjon magának valakit, akire számíthat, aki vele marad, aki véget vet a magányos éveknek.
Míg a férfi a kapcsolatukon merengett, Tonks megérezte, hogy figyelik, és kelletlenül, ijedten ébredt meg. Mikor látta, hogy csak Remus az, megnyugodva fészkelődött a kanapén. Kicsit közelebb furakodott Lupin combjaihoz, ahogy a férfi a kanapé szélén ült, és fejét az ölébe hajtotta. Lupin mozdulatlanná dermedt, és üres tekintettel nézett le. A békés arckifejezés láttán, mellyel Tonks ragyogott fel rá, a férfi ajkain is bizonytalan, de meleg mosoly terült szét.
- Dumbledore húsz percen belül itt lesz - jelentette be Lupin, és automatikusan simogatni kezdte a boszorkány haját.
- Remek. Éhen halok. Gondolod, hogy még nem késő megkérni, hogy hozzon valami kaját? - kérdezte Tonks ártatlanul, miközben még közelebb helyezkedett a simogató kezekhez.

Lupin elnevette magát a mentális képtől, melyben Dumbledore ételt hoz nekik. Tonks nyilván csak viccelt. A férfi kedvelte a humorát.
- Csináltam vacsorát, míg aludtál - mosolygott le kis önelégültséggel a boszorkányra.
- Jaj, csodás vagy - ragyogott fel rá Tonks, és csak ekkor jutott el a tudatáig, hogy a férfi egyáltalán nem viselt ruhát, csupán egy törölközőt a derekán, az is többnyire az ő feje alá volt gyűrve. - Komolyan mondom, veled akarok élni. Milyen király lenne már, egy pasi, aki még főz is neked! - kuncogott a nő, és hagyta, hogy szemei bejárják a férfi meztelen mellkasát, ezúttal sokkal kevésbé megrendülve a hegeken.
- Nem hiszem, hogy túlzottan passzolnék a 'pasi' kategóriába -  válaszolta Lupin egy szomorkás kis mosollyal, és próbált nem tudomást venni a keserédes érzelmekről, melyek ellepték, mikor Tonks a jövendőbeli partnereként hivatkozott rá. Merlin szerelmére, olyan fiatal volt. Pasi, jó vicc! Ettől ez egy szótól egyszerűen vénségesnek érezte magát, őskövületnek, ahogy lenézett a boszorkány fintorgó arcára, melyből zöld szemek csillogtak rá fényesen.
- Semmi gáz, boldogan elfogadlak a férjemnek is, csak gondoltam, az kicsit talán túl komolyan hangzana, ezért döntöttem végül a pasi mellett. Ami nem volt valami jó döntés, úgy tűnik - vont vállat Tonks. Lupin szíve ólomnehézzé vált. Férj. Forróság égette belülről, és szinte szétrepedt a mellkasa.
- Le kéne zuhanyoznod, mielőtt Dumbledore ideér - jegyezte meg a férfi komoran.
- Na nem, Remus, ezúttal nem fogsz elmenekülni ettől a beszélgetéstől - ült fel Tonks a kanapén, a haja kusza szénaboglya, a szemei még csipásak, de az arcáról eltökéltség sugárzott.
- Nem, nézd, Dumbledore most már tényleg bármelyik pillanatban megjelenhet - nyelt nagyot Lupin, és kétségbeesetten próbált kiutat találni szorult helyzetéből.
- Szarok rá, ha Dumbledore ebben a pillanatban ér is ide, nekem pedig mocskosan, bűzölögve kell jelentést tennem neki, mert ez a téma van olyan fontos, mint a Rendért végzett feladataink! - csattant fel Tonks mérgesen, és határozottan belevágta az öklét a kanapéba, mire az öreg bútordarab fájdalmasan feljajdult.
- Nos, ezt jó tudni - hallatszott egy mosolygó hang a boszorkány háta mögül, mire a nő megfordult, és egyenesen a Rend vezetőjével találta szemben magát.
- Bocsánat, uram - motyogta Tonks, de nem úgy tűnt, mint aki komolyan bánja a dolgot.
- Szívesen mondanám, hogy magatokra hagylak titeket, míg megvitatjátok a dolgaitokat, de attól félek, nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy megtehessem - mentegetőzött az idős varázsló, miközben helyet foglalt Lupin régi, poros karosszékében. Nem tett említést arra, hogy a férfi mindössze egy törölközőt viselt.
- Nézze el nekünk, Dumbledore - pirult el Lupin. - Megkínálhatom egy kis teával? - ajánlotta fel udvarias házigazdához méltóan, és a konyha irányába intett.
- Köszönöm, Remus, de attól tartok, jelenleg még arra sincs időm - utasította vissza Dumbledore kedves mosollyal az ajánlatot. - Tehát, lennétek olyan jók, és mesélnétek nekem a franciaországi utatokról?
- Nagyjából harminc boszorkányt és varázslót próbáltunk meg meggyőzni, hogy Tudjukki tényleg visszatért, és nagy szükségünk lenne rájuk - mesélte Tonks. - A többségük elsőre egyszerű idiótáknak nézett minket, de miután biztosítottuk őket, hogy Madam Maxime velünk van, és Albus Dumbledore a vezetőnk, elkezdtek komolyan venni.
- Néhányukat azonban nem tudtuk meggyőzni - sóhajtott Lupin szomorúan. - Viszont egyetlen Halálfaló vagy nem kívánatos személy sem látott meg minket, szóval a végeredmény nem olyan rossz - tette hozzá.
- Nagyon jó - bólintott Dumbledore, és vizslatva nézett a párosra félhold alakú szemüvegén keresztül. - Mi a helyzet Olympe Abraxanjaival? - kérdezett rá.
- Megígérte, hogy a ménes felét bármikor a rendelkezésünkre bocsátja, csak kérnünk kell - válaszolta Tonks egy halvány mosollyal. - És Hagridnak ad két pónit, jövő héten szállíttatja át őket a Roxfortba.
- Remek - mondta Dumbledore. - Igazán remek.
- De sajnos törölnünk kellett egy fiatal férfi emlékeit - ismerte be Tonks. - Nem volt valami boldog, hogy a Gonosz-ellenes ligánkba toborzunk tagokat - mordult fel. Dumbledore elmosolyodott a szóhasználaton.
- Ez olyasvalami, ami újra és újra megtörténik - sóhajtott az öreg varázsló, és felállt. - Nos, köszönöm. Tudatni fogom, ha szükség lesz a szolgálataikra. Természetesen mindig szükség van magukra, de úgy hiszem, most igazán ideje lenne, hogy kicsit a magánéletükben is utolérjék magukat - jelentette ki célzatosan. - Nem elsődleges, de az elme csak akkor hajlandó működni, ha a lélek is megfelelő állapotban van.
Egy pillanatra nagyon szomorúnak tűnt, aztán kezet rázott Lupinnal, biccentett Tonksnak, és a talárja egy villanásával köddé vált.
- Asszem szükségem van egy fürdőre - jelentette ki Tonks, majd megpördült, és felsietett a lépcsőn. Lupin zavarodottan bámult utána. Dumbledore érkezésekor a boszorkány még mindenáron beszélgetni akart, most meg egy szó nélkül elviharzott. A férfi felsóhajtott, és követte Tonksot az emeletre.
Miután felvett egy nadrágot, és előbányászott egy tiszta törölközőt a nő számára, Lupin bekopogtatott a fürdőszoba ajtaján. A boszorkány mormogott valamit az ajtó túloldalán, de nem lehetett rendesen érteni.
- Bocsánat? - kérdezett vissza udvariasan Lupin.
- Azt mondtam, hogy kösz, de egyedül is meg tudom mosni a hátam - mordult fel Tonks, ezúttal hangosabban, és Lupin meg mert volna esküdni, hogy szipogást hallott.
- Jól vagy? - kérdezte kedvesen, puhán, riadtan.
- Abszolút - válaszolt a boszorkány keserűen. Lupin habozott egy pillanatig, mielőtt a kilincsre helyezte volna a kezét, és lassan benyitott.
Tonks az apró fürdőszoba közepén ült, a víz zubogott, a boszorkány ruháinak fele már a földön hevert szétszórva. A nő vállai rázkódtak, de Lupin nem láthatta az arcát, mert háttal üt az ajtónak, háttal neki.
- Hé - hajolt le a férfi óvatosan, és leült mellé a földre.
Meg akarta kérdezni, mi a baj, tudni akarta, hogy Tonks utálja-e már, és ha igen, mennyire. Elgondolkodott, hogy jó ötlet-e egyáltalán megszólalnia. Tonks egyre jobban sírt, könnyek potyogtak az arcáról az ölébe. Lupin nyomorultul érezte magát, ahogy a fiatal boszorkány fájdalmas, fáradt arca egyre vörösebb lett a forró, sós könnycseppektől, amiket ő okozott neki. Érezte, ahogy bűntudat bugyog fel a mellkasában.
- Hagyj békén - szipogta Tonks. Mikor Lupin nem mozdult, hozzátette: - Légyszi!
A sápadt, sovány férfi nem válaszolt, csak közelebb húzódott hozzá, megemelte kicsit, és az ölébe húzta, két hosszú lába közé. Lassan meztelen mellkasának döntötte, és gyengéden közel ölelte magához, féltő törődéssel simogatva fel-le a boszorkány karjait.
Meglepő módon ez nemhogy megnyugtatta volna a nőt, hanem épp ellenkezőleg, Tonks sokkal keservesebben zokogott, és hevesen rázkódott Lupin karjaiban. A férfi, miközben azt érezte, hogy megszakad a szíve, egy pillanatra sem engedte el, biztosan tartotta az ölelésében, és várt, amíg a boszorkány megnyugodott egy kissé, mindvégig türelmesen dörzsölgetve a karjait. Egy idő után végre elapadtak a könnyek, és Tonks csöndesen szipogott.
- Jobban vagy egy kicsit? - kérdezte Lupin halkan, azon merengve, hogy vajon érezte-e már magát ennyire borzalmasan életében. Valami furcsa módon szerette a karjaiban tartott nőt, de eddig csak szenvedést és könnyeket volt képes okozni neki. Tonks jobbat érdemelt ennél.
A boszorkány bólintott, és letörölte az arcáról az utolsó könnycseppeket. Lemondóan sóhajtott, és elhúzódott Lupin testének melegétől.
- Most viszont tényleg ki kéne menned, kivéve, ha meztelenül akarsz látni - közölte halk, reszkető hangon, de Lupin még maradt.
- Bocsáss meg, kérlek - könyörgött komoran. Tonks felvonta a szemöldökét.
- Nem tudok megbocsátani azért, amiért ekkora idióta vagy, bocsi - mosolygott szomorkásan a boszorkány. - De az nem a te hibád, hogy a jelek szerint beléd szerettem, és te nem érzel ugyanígy irántam.
Lupin tiltakozni akart, meg akarta mondani neki, hogy szereti, üvölteni akarta, hogy egyszerűen csak túl fontos volt neki ahhoz, hogy beleszeressen. De nem tette. Elfordult a nőtől, aki az egyetlen jó dolgot jelentette a nyomorult kis életében, és kisétált a fürdőszobából.
A hálószobájában járkált, zaklatottan, faltól falig, és immár teljesen felöltözve, míg Tonks fürdött. Minden lelki erejére szüksége volt, hogy ne képzelje el a boszorkányt meztelenül, a fürdőkádjában, sebezhetően és gyönyörűen. Kiszáradt a szája.
- Hé, bocsi az előzőért - mormolta Tonks a hálószoba ajtajában állva, az arca enyhén kipirulva. A haja fekete volt, az orra csupa szeplő, szív-alakú arca nyíltan bámult fel a férfi szemeibe. Pontosan úgy nézett ki, ahogy Lupin annyira szerette, a haját leszámítva.
- Lehetne azt a rózsaszín hajat, kérlek? - kérdezte puhán, és a szíve dörömbölt a mellkasában, mikor Tonks kérdően felvonta szemöldökét, de azért koncentrálva összeszorította mandulavágású szemeit, és a haját arra a rikító árnyalatú rózsaszínűre változtatta, amit Lupin annyira imádott, persze nem nyilvánosan, csak úgy magának, csendesen.
- Köszönöm - motyogta a férfi, és közelebb lépett a boszorkányhoz. - Tudod, csodálatosan nézel ki. Ez az alakod a kedvencem - vallotta be halkan.
- Nekem is - suttogta Tonks szomorú mosollyal.
Lupin gyengéden a tenyerébe fogta a boszorkány arcát, és ujjaival apró köröket rajzolt rá. Tonks hálás mordulással hunyta le a szemeit, és Lupin érezte, hogy keményedni kezd a férfiassága. Kényszerítette magát, hogy ne csókolja meg az enyhén szétnyílt ajkakat, inkább magához vonta a nőt, és szorosan megölelte.
Tonks kicsi volt és meleg, és tökéletesen illett a karjaiba, és Lupin érezte, ahogy mellek préselődnek a hasának. Ha eddig nem is, most már biztos, hogy a nő is érezte a köztük ágaskodó keménységet.
- Bocsi - motyogta Lupin, és Tonks enyhén megrázta a fejét. A férfi lehunyta a szemeit, és szorosabbra vonta ölelését a boszorkány körül. Csak álltak, és élvezték egymás jelenlétét.
Mikor Tonks gyomra éhesen kordult, Lupin elhúzódott. - Vacsora? - kérdezte, és a nő lelkesen bólogatott. A férfi cserébe széles vigyort villantott rá, és békés egyetértésben lementek vacsorázni.

- Remek szakács vagy - sóhajtott Tonks két hatalmas adag tészta és hús betermelése után, az arca csupa szósz.
- Nem igaz - rázta meg Lupin a fejét tiltakozva, de azért akaratlanul is büszke örömmel töltötte el, hogy a nőnek ízlett az étel.
Tonks a szemeit forgatta, és nekiállt lenyalogatni az ujjairól az ottmaradt szószt. Miután végzett, megtörölgette a száját egy szalvétával, de egy narancssárga folt még mindig ott virított az orra hegyén. Lupin odahajolt, és mosolyogva letörölte.
- Köszi - suttogta Tonks, és elpirult. Lupin hozzá tudott volna szokni ahhoz az édes, bizonytalan kis mosolyához.
- Szeretnél hazamenni? - kérdezte a férfi, míg átmentek a nappaliba, és csak ekkor tudatosult benne, hogy a boszorkánynak az égvilágon semmi oka sincs továbbra is ott maradni, miután Dumbledore már jött, és ment.
- Nem, ha nem muszáj - válaszolta bizonytalanul Tonks.
- Örömömre szolgálna, ha megosztanád velem csodás társaságod - biccentett felé Lupin, és Tonks elbűvölten kuncogott.
- Akkor maradok - döntötte el a nő, és helyet foglalt a kanapén. - Nézhetünk tévét? - javasolta félénk kis mosollyal.
- Természetesen - mosolygott vissza Lupin, és leült Tonks mellé, miközben igyekezett nem elolvadni a boszorkány ártatlan és édes modorától. Tudta, hogy most rosszat tesz, nem szabadna így lennie, haza kellett volna küldenie a nőt, amíg lehetett, de egyszerűen nem érdekelte. Szüksége volt erre a fiatal boszorkányra a karjaiban, és nem hagyhatta elmenni, legalábbis ezen az estén biztosan nem.
Tonks közelebb bújt hozzá, és megpróbált nem gondolni a holnapra, nem törődni vele, milyen magányosnak és kétségbeesettnek érezte magát, valahányszor Remus olyan elutasítóan viselkedett.
- Hogyhogy egyáltalán van tévéd? - nézett a férfira kíváncsian Tonks, miután rájött, mi is volt olyan furcsa a szituációban.
- Az anyám mugli, és a legjobb barátom felesége is mugli születésű volt - vont vállat Lupin, és sikerült nem túl szomorúnak hangzania, amikor Jamesről és Lilyről beszélt. A (halott) barátairól. Sirius nem is olyan régi halálesete még mindig túl érzékeny téma volt, túl fájdalmas.
Tonks további kérdések nélkül elfogadta a választ, és figyelmét visszafordította a képernyőre, ahol épp valami közepesen szar film játszódott. A fejét kényelmesen Lupin nyakának hajlatába ágyazta, és élvezte, ahogy a férfi ujjai mintákat rajzoltak a vállára. Abban a pillanatban ez tökéletesen elég volt neki.
Mindketten elaludtak, mielőtt a film véget ért volna, és mikor Lupin megébredt egy teljesen másik film hangjaira, kikapcsolta a tévét. Begyűjtött egy vékony takarót a pálcájával -, amivel korábban Tonks aludt, most félig alájuk volt gyűrődve, és nem akarta felébreszteni a békésen alvó nőt -, és betakargatta vele magukat, kicsit közelebb húzva magához a boszorkányt, aki erre összefüggéstelenül morgott valamit, de nem ébredt fel.
Lupin megpróbált visszaaludni, de ez lehetetlennek bizonyult. Az agya tele volt Tonks jelenlétével, illatával, melegével, a testének súlyával, ahogy az oldalának dőlt. Ahogy nézte a félhomályban a nőt, rájött, hogy szereti. Szerelmes belé. Azt akarta, hogy örökké tartson a pillanat, hogy örökké csak ölelkezzenek az öreg, kényelmetlen kanapén, és senki se zavarja őket.
Előre rettegett a reggeltől, mikor majd felkelnek és elválnak egymástól, mikor Tonks majd hazamegy, és ő hagyni fogja neki, mert valójában ők nem tartoznak össze. Tonks fiatalabb, boldogabb, kedvesebb, és egyszerűen csodálatos, míg ő koravén, keserű, és nem mellesleg rendkívül veszélyes.
Ilyen sötét gondolatoktól kísértve sikerült elaludnia végül, és reggelig fel sem ébredt, amikor is egy hatalmas puffanás zavarta meg békés szunyókálását. Azonnal felpattant a kanapén, pálca a kezében, és a zaj forrását kereste.
Tonksot a padlón kiterülve találta, a kis asztalka felborulva hevert mellette, és minden, ami eddig az asztalon volt, most szétszóródva lepte be a szőnyeget.
- Bocsi - mordult fel a boszorkány, és feltápászkodott. Pálcájával a rendetlenség felé intett, és az asztal visszaállt a helyére, a tárgyak pedig engedelmesen repültek rá vissza. Nos, nem egészen, mert bár néhány könyv szép toronyba rendezte magát, kettő összeütközött a levegőben, és egy hangos puffanás kíséretében a rongyos szőnyegre zuhantak. - Bocsi - mentegetőzött Tonks ismét, és a szerencsétlenül járt könyveket visszakormányozta az asztalra. Nem nézett ki valami jól a végeredmény, de legalább semmi sem volt már a padlón.
Lupin döbbenten ült a kanapén, arckifejezése valahol az álmos és a remekül szórakozó között állapodott meg.
- Éhes vagy? - kérdezte Tonks, és megdörzsölte a térdét, amit minden bizonnyal csúnyán beütött, mikor fellökte az asztalt.
- Nem igazán - vont vállat Lupin. - Talán egy kicsit. Szeretnéd, hogy csináljak reggelit? - kérdezte meleg mosollyal.
- Tulajdonképpen már feltaláltam magam, és csináltam egy kis tükörtojást meg szalonnát - pirult el Tonks. Lupin meglepetten vonta fel a szemöldökét. Úgy tudta, a nő utált főzni vagy sütni.
- Ez esetben szívesen eszek veled - állt fel Lupin, és elrakta a pálcáját.
- Remek - bólintott Tonks mosolyogva, és intett a férfinak, hogy kövesse a konyhába. - Tudod még mindig kicsit kínosan érzem magam a tegnapi miatt - kezdte csevegő hangnemben, és tányért tett Remus elé az asztalra. - Úgy értem, általában egyáltalán nem sírok, és elég ciki, hogy most mégis megtettem, és te meg láttad, és fogalmam sincs, mi ütött belém, és....és... - dadogta zavarodottan.
- Hé, nyugi, semmi gond - fojtotta belé Lupin a szót. - Bunkó szamár voltam, ezért lett eleged, valószínűleg - csitította a nőt kesernyés mosollyal.
- Nem, nem voltál, és még mindig nem lett volna szabad sírnom. Auror vagyok, Merlin szakállára! - füstölgött Tonks.
- Ez igaz, de attól még ember vagy, csak, nos, sokkal menőbb, mint mi normális emberek - válaszolta a férfi. Tonks széles mosolyt villantott rá.
- Azt mondod, menő vagyok? - kérdezte játékosan.
- Kétségkívül az vagy - bólintott Lupin.
- Király - jelentette ki a boszorkány ismét elpirulva, és véletlen elejtett egy poharat, ami ripityára tört a konyhakövön. Lupin halkan felnevetett, és egyetlen pálcaintéssel megjavította.
- Hát, senki sem lehet tökéletes - adta vissza Tonksnak mosolyogva a poharat.
Jó hangulatban fogyasztották el a reggelit, közben kviddicsről és a Rendről csevegve, és valahogy Bill és Fleur kapcsolatánál lyukadtak ki.
- Olyan édesek együtt - jelentette ki Tonks álmodozva.
- Igen, de meg tudom érteni, Molly miért nem bírja elviselni azt az akcentust - tette hozzá Lupin kis félmosollyal.
Tonks vállat vont, és az immár üres tányérokat a mosogató felé röpítette. A jelek szerint ismét nem volt elég óvatos, mert a tányérok a becsapódáskor darabokra törtek. Lupin sóhajtott, és hagyta, hogy a nő összeforrassza őket. Együtt mosogattak, és mindketten csupa habosak és vizesek lettek a végére.
- Pólót kéne váltanunk - javasolta Tonks, miután azonnal elvetette a varázslattal való szárítkozás lehetőségét.
- Jó ötlet - értett egyet Lupin, szintén ignorálva, hogy varázsló, így hát felmasíroztak a hálószobájába.
- Odaadnád az egyik pólódat? - kérdezte Tonks, miközben lehámozta magáról saját, csuromvizes ruhadarabját.
- Válassz - intett Lupin a ruhásszekrény felé, majd a nő felé fordult. Tátva maradt a szája. Tonks csak farmert és melltartót viselt, a teste izmos, de karcsú, a mellei kerekek és egyszerűen tökéletesek. Lupin nagyot nyelt, és zavartan elfordult. Érezte, hogy ébredezik a férfiassága.
Csöndben öltöztek át. Tonks Remus sebhelyeit figyelte, mikor azt hitte, a férfi nem látja. Meg akarta csókolni őket, el akarta tüntetni őket, meg akarta gyógyítani a férfi testét és lelkét. Merlin, annyira szerette, és Lupin mégis megtagadta magától a szerelem szabadságát. Kínzó volt.
- Azt hiszem, ez kicsit nagy rám - kuncogott Tonks, mikor lenézett a pólóra, amit az imént húzott magára. Majdnem a térdéig ért. Lupin intett a pálcájával, mire a póló addig zsugorodott, míg el nem érte a boszorkány méretét.
- És most? - kérdezte a férfi esetlenül.
- Gondolom ideje lenne hazamennem - rántott egyet a vállán Tonks, de látszott, hogy lázasan kutat valamilyen kifogás után, csak hogy maradhasson még egy kicsit.
- Igen, talán - bólintott Lupin, és lassan lementek a lépcsőn. Tonks kétségbeesetten nézett rá, de ő semmi hasznosat nem tudott mondani. Tudta, hogy csak meg kéne kérnie, és a nő maradna, de nem bírta megtenni. Négy nap múlva telihold lesz, és máris kicsit gyengébbnek érezte magát. Nem akarta, hogy a boszorkány a közelében legyen ilyenkor.
- Hát, akkor viszlát, Remus - motyogta Tonks az orra alatt.
- Viszlát - válaszolta Lupin, és egy szoros ölelésbe vonta a nőt, igencsak meglepve ezzel. - Jó volt veled lenni, köszönöm - suttogta a fülébe. Azonnal tudta, hogy hiba volt, amint a szavak elhagyták a száját, de már nem tudta visszaszívni őket. Nem lett volna szabad a boszorkány tudtára adnia, mennyire nagy szüksége volt rá.
- Szia - mormolta Tonks lágyan, és elhúzódott. Megpördült a sarkán, és elsétált, majd pár pillanattal később dehoppanált.
- Szeretlek - gondolta Lupin, ahogy bezárta mögötte az ajtót.


EGY HÉTTEL KÉSŐBB

Lupin csendben ette az ebédjét (kenyeret és tejet), és kezdte igazán magányosnak érezni magát az egy hetes egyedüllét után, főleg, miután azelőtt olyan sok időt töltött Tonks társaságában.
Épp visszarakta az elmosott poharat a szekrénybe, mikor kopogtattak az ajtaján, noha nem várt látogatót. Kíváncsian kinyitotta.
- Helló! - vigyorgott rá Tonks szélesen. Fekete talárt viselt, a mellkasán egy jókora smaragdzöld kitűzővel, melyen a "Lankadatlan éberség!" felirat virított. Összeborzolta rövid, rózsaszín haját, és belépett a házba.
- Szép estét! - üdvözölte Lupin, miközben becsukta utána az ajtót. - Tetszik a kitűződ - tette hozzá halványan mosolyogva.
- Köszi - mosolygott vissza önelégülten Tonks. - Tegnap csináltam, miközben szolgálatban voltam Rémszemmel és Kingsley-vel. Hihetetlen unalmas volt, Rémszem pedig be nem fogta volna a nem létező lehetséges veszélyekről, úgyhogy kicsit felidegesítettem magam, és csináltam egy ilyet. Kingsley-nek is adtam egyet, aztán a Weasley ikrek is rögtön akartak sajátot, mikor meglátták az enyémet reggelinél - magyarázta a nő kuncogva.
- Nekem is csinálhatnál egyet - ajánlotta Lupin, miközben lesegítette a nőről a talárt. Az élénkzöld póló, amit alatta hordott, ismét mosolygásra késztette a férfit. Annyira jellemzően Tonks.
- Szóval, hogy érzed magad, Remus? - kérdezte a boszorkány helyet foglalva a nyöszörgő kanapén, és a férfi arcát fürkészte figyelmesen.
- Sokkal jobban, mint tegnap - vont vállat Lupin. Persze, hogy sokkal jobban volt, hiszen már nem volt egyedül, ráadásul a lehető legjobb ember lett a társasága.
- Remek - bólintott Tonks. - Akkor eljöhetsz velem sétálni. Biztos vagyok benne, hogy ki sem tetted innen a lábad, mióta megjöttünk Franciaországból.
- Micsoda? - tátotta el a száját Lupin. - Dehát olyan hűvös van odakint! - tiltakozott. Valóban sokat romlott az idő az elmúlt egy hétben.
- Tudom, és pont ezért fogunk máshová menni - mosolygott Tonks, és felállt a kanapéról. - Nem lesz szükséged a talárodra, csak vedd a cipőd, és kövess.
Lupin elgondolkodott, hogy komolyan gondolta-e, de azért úgy tett, ahogy utasították. Figyelmesen bezárták maguk után az ajtót, és sétáltak pár lépést a csípős, hideg szélben. Aztán Tonks megragadta Lupin karját, és hoppanált, magával rántva a férfit.
Mikor újra földet érzett a talpa alatt, Lupin kinyitotta a szemét, és kék füvet látott, amiről egy közelebbi pillantás után kiderült, hogy mégsem fű, hanem tenger. Tonkshoz fordult, és felvonta a szemöldökét.
- Mi ez a hely? - kérdezte.
- Görögország - válaszolt a boszorkány ragyogó mosollyal. - Gondoltam, hogy nem ártana neked némi friss levegő, de Anglia mindig olyan unalmasan nedves, szóval inkább ide hoztalak - vont vállat.
Lupin elnevette magát a helyzet abszurditásán. Imádta, Tonks milyen spontán tudott lenni.
A part mentén sétáltak, egymás mellett, és figyelték a homokban fekvő vagy a tengerben úszó embereket, és a sekély vízben játszó gyerekeket. Legtöbbjük jégkrémet evett. Mind különböző nyelveket beszéltek, és Lupin számára egyik sem volt ismerős.
- Szép hely - jegyezte meg a férfi, mikor két futó elhaladt mellettük. Tonks apró mosollyal bólintott.
- Dumbledore megígértette velem, hogy beszélek veled - ismerte be végül. - Nem mintha egyébként nem beszélnék veled - tette hozzá sietve.
- Mit akar, mit mondj nekem? - érdeklődött Lupin, az arca pedig még sápadtabb lett, mint volt.
- Azt akarja, hogy beszéljünk a kapcsolatunkról - válaszolt halkan a nő.
- Nem hiszem, hogy túl sok beszélnivaló lenne róla - mordult fel Lupin.
Tonks rosszul érezte magát, amiért beleegyezett, mikor Dumbledore megkérte, hogy beszéljen vele, ugyanakkor ő is úgy érezte, hogy szükség van rá. Szerette Remust, és tudta, hogy a férfi is szereti őt, csak egyszerűen túl makacs ahhoz, hogy elfogadja más szeretetét.
- Szerintem meg van - tiltakozott Tonks. - Még mindig azt mondod, hogy nem szeretsz, egy egészen kicsit sem? - kérdezte.
- De igen, szeretlek - ismerte el Lupin, már most túl fáradtan a beszélgetéstől. - De ez nem ilyen egyszerű.
- Dehogynem! - mordult fel Tonks. - Legalább adnunk kéne egy esélyt a dolognak.
- Nem, nem kéne - rázta a fejét Lupin. - És több remek indokom is van arra, miért nem.
- Szeretném hallani őket - sziszegte Tonks összeszorított fogain keresztül.
- Példának okáért az, hogy vérfarkas vagyok - kezdte Lupin egy véleménye szerint igencsak ütős érvvel.
- Nem érdekel - érkezett Tonks gyors válasza.
- Pedig kéne! - csattant fel Lupin. Tonks levegő után kapott az indulatos megszólalásra, de továbbra is határozottan bámult a férfi szemeibe.
- Még csak munkám sincs - kiáltott fel Lupin.
- Nem gáz, nekem van - vont vállat a nő. - És éppen elég pénzem van ahhoz, hogy addig etessem mindkettőnket, míg olyan kövérek nem leszünk, hogy már járni sem bírunk.
- És tele vagyok hegekkel, választhatnál valami helyes fickót, miért akarnál helyette egy csúnya, sebhelyes szörnyet? - vitatkozott a férfi.
- Mert talán egyszerűen nem érdekel - mormolta halkan Tonks, az arckifejezése hirtelen meleg és kedves. Lupin érezte, hogy megolvad a szíve. - És mellesleg simán átváltozhatok, és lehetek sokkal csúnyább, mint te, ha szeretnéd. Ugyanis metamorfmágus vagyok, csak mondom, ha esetleg elfelejtetted volna - tette hozzá a boszorkány.
- És különben is túl öreg vagyok hozzád - próbálta Lupin kétségbeesetten megértetni vele, miért is volt tényleg elképzelhetetlen a kapcsolatuk.
- Nincs olyan, hogy túl öreg, hiszen még csak annyi idős sem vagy, mint Dumbledore - tiltakozott Tonks.
- De hiszen majdnem az apád lehetnék - füstölgött a férfi.
- De nem vagy - csattant fel Tonks. - És mi van, ha én meg túl érett vagyok a korosztályomhoz képest, és szükségem van valaki sokkal idősebbre az oldalamon?
Lupin keserűen felnevetett. Tonks minden volt, csak érett nem.
- Még csak nem is vagyok jó társaság - érvelt a férfi. - Nézz csak rám, mindig keserű vagyok és szomorú és boldogtalan és... - zihálta.
- Pontosan, és én csak boldogabbá akarlak tenni - motyogta a nő alig hallhatóan.
- Csak téged is szomorúvá tennélek - vakarta meg Lupin az orrát kétségbeesetten.
- Pont hogy most teszel szomorúvá - fintorodott el Tonks. Lupin nagyot nyelt.
- És még mindig van legalább tíz jó érvem, hogy meggyőzzelek, miért én vagyok a lehető legrosszabb választás számodra - mondta végül dühösen.
- Olyan sok érved van, hogy legalább biztosan tudom, hogy gondolkodtál rajtunk. Ettől függetlenül még mindig úgy hiszem, hogy egyik sem elég jó - közölte Tonks hajthatatlanul. - Szóval lenyugodhatnál, és elhívhatnál randizni.
- Nem, nem érted - kiabált a férfi, a szemei szinte könyörögtek a boszorkánynak.
- Nem, tényleg nem értem. Te igen? - kérdezte Tonks élesen.
Egy végtelen hosszúságú pillanatig bámultak egymásra.
- Még mindig nem vagyok hajlandó tönkretenni az életed, ne haragudj - morogta végül Lupin.
- Nem, a világért sem tennéd, te konok idióta - csattant fel Tonks, és könnyek homályosították el azokat a fájdalmasan szép szemeket. - Hazamegyek - közölte a boszorkány, és dehoppanált, egy zavarodott és bűntudatos Lupint hagyva maga után.


FÉL ÉVVEL KÉSŐBB

Egy hatalmas ház közelében kuporogtak, és gondosan elbújva, figyelmesen pásztázták a környéket. Dumbledore küldte őket, hogy figyeljenek meg egy ismert Halálfalót, Nottot. Lupin biztos volt benne, hogy az igazgató szánt szándékkal osztotta be őt Tonks mellé.
- Hogy vagy? - érdeklődött Tonks hűvösen, a haja fakó barnán hullt sápadt, vékony arcába.
Lupin nem találkozott vele mostanában, és meglepte, hogy így kellett viszontlátnia. Mondjuk ő sem nézett ki sokkal jobban. Vékonyabb és rongyosabb volt, mint valaha, az arca majdnem fehér, beesett szemei alatt pedig sötét karikák húzódtak. Ha Sirius látta volna ilyen állapotban, azt mondta volna, olyan, mint egy élő csontváz. De Sirius már nem élt, szóval nem számít, mit mondott volna.
- Élek - vont vállat a férfi.
- Hallom egy küldetésen megöltél két Halálfalót, miközben bekerített egy tucat dementor - mesélte Tonks, az arca kifejezéstelen.
- Igen - sóhajtott Lupin, és letelepedett a hideg fűre, a pálcáját használva, hogy felmelegítse kicsit a talajt. Nem volt szüksége dicséretre azért, amiért a helyes dolgot tette a Rend szolgálatában.
- Ostoba dolog volt tőled - folytatta a nő, ezúttal vádló hangsúllyal.
Lupin vállat vont, de nem válaszolt.
- Utálom, mikor feleslegesen sodrod bajba magad - húzta Tonks. - Szükségünk van rád, és így csak meg fogod öletni magad - tette hozzá, mikor a férfi továbbra sem szólalt meg.
. Kinek lenne szüksége rám? - kérdezte keserűen Lupin.
- A Rendnek természetesen - csattant fel Tonks. - És nekem. De te egyszerűen túl elfoglalt vagy azzal, hogy sajnáld magadat.
- Azt gondoltam, mostanra már találtál magadnak valaki... alkalmasabbat - morogta Lupin.
- Tévedtél - válaszolta a nő szárazan.
- Sajnálom - mondta Lupin.
- Ne tedd! Csak vigyázz magadra, oké? - kérte Tonks, és hirtelen nagyon sebezhetőnek tűnt.
- Meg fogom próbálni - ígérte halkan a férfi. - Gyere ide, mindketten halálra fogunk fagyni, ha nem maradunk közel egymáshoz.
A boszorkány leült mellé a fűbe, biztonságos távolságban. Lupin a szemeit forgatta, és közelebb húzta magához. Túl könnyű volt megmozdítani. Ijesztően sokat fogyhatott a nő az elmúlt hónapokban.
- Nézd, ott jön két alak - suttogta Tonks, és a ház előtt húzódó utcára mutatott. És valóban, két nagydarab, magas figura közeledett, arcuk csuklya alá rejtve.
- Arra tippelnék, hogy az ott Crak és Monstro - hunyorgott Lupin. - Mit gondolsz?
- Egyetértek, sosem láttam még náluk trollszerűbb embereket - válaszolta Tonks egy halk kuncogás kíséretében.
- Vajon miben sántikálnak? - suttogta Lupin. Tonks vállat vont.
Crak és Monstro bementek, ott töltöttek közel fél órát, aztán kijöttek, és köddé váltak. Lupin és Tonks csak ültek csendben, fagyoskodva.
- Tudod, mindig azt gondoltam, hogy egy idő után el fogsz felejteni, és találsz magadnak valakit, aki meg is érdemel - mormolta Lupin álmodozva. - Mindig arra vártam, hogy megtörténjen. Minden alkalommal, mikor hazatértem egy küldetésről, arra számítottam, hogy boldogan és szerelmesen talállak, valami jóképű, fiatal varázslóval az oldaladon. De sosem történt meg - magyarázta szomorúan.
- Ez talán azért van, mert túl elcseszett vagyok - vont vállat Tonks. - Épp, mint te.
- Talán - értett egyet Lupin.
Tonks felmosolygott rá. A férfi lebámult a boszorkány arcára, és ösztönösen megnyalta az ajkait. Meg akarta csókolni, de nem merte. Rég elmúlt már az az idő, mikor még olyan közel voltak egymáshoz, hogy megtehette volna.
Épp eldöntötte hát, hogy nem fogja megcsókolni Tonksot, mikor a nő lassan felemelte a kezét, és lágyan Lupin tarkójára helyezte, majd lehúzta magához a férfi fejét, és ajkait lágyan az övéihez érintette. Lupin levegő után kapott, és egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, aztán elnyílt a szája, és visszacsókolt, ízlelgetve a boszorkány ajkait. A nyelveik találkoztak, és olyan csodálatos volt az érzés, hogy Lupin azt gondolta, szívesen maradna így örökké.
Szétváltak, zihálva, és Lupin azt suttogta: - Hiányoztál. -, míg Tonks nagy, száraz tenyerébe csúsztatta a saját, apró kis kezét.
- Végre - sóhajtott a boszorkány, és a férfi oldalának dőlt. Lupin halkan felnevetett, boldogabban, mint az utóbbi években bármikor. Talán boldogabban, mint egész életében valaha.
Magányos gyerek volt, az első barátait, a Tekergőket, a Roxfortban szerezte. Aztán kiderült, hogy ők voltak az utolsók is. Viszont bármennyire is szerette őket, az életét nem élhette le velük. Életének első szerelme Tonks volt. És majdnem két teljes évet kellett várnia, hogy együtt lehessenek, részben önnön makacssága, részben a körülmények miatt. Nos, többnyire a saját baromsága miatt. Csak még több sebet és heget szerzett a lelkére, mint amennyivel előtte büszkélkedhetett, pedig az is tiszteletreméltó szám volt. Ráadásul fájdalmat és szenvedést okozott Tonksnak is. Akkora idióta volt.
- Ne haragudj, hogy ilyen soká tartott - suttogta Tonks fülébe, és a nő megkönnyebbülten kuncogott.
- Megbocsájtok, ha örökké velem maradsz - biztosította a férfit.
- Megegyeztünk - bólintott Lupin komolyan, és Tonks újra felnevetett. Megcsókolták egymást, megpecsételve a megállapodást, és együtt várták, hogy felkeljen a nap, és hazamehessenek. Együtt.

Okés, tehát az első fic-fordításom is megvolt. Remélem, nem rontott sokat a minőségén, hogy nem alapból magyarul írtam meg, és igyekeztem szinte szó szerint fordítani. Többnyire.