Remus/Nymphadora oneshot avagy:
Legújabb fanfic-sorozatom első darabja! (A tervek szerint lesz még bőven, és mindegyik egy-egy híres Disney-dal alapján készül.)
A címben szereplő, Pocahontasból kölcsönzött dal címe magyar fordításban azt hiszem, "Ezer színnel száll a szél".
- Nem értek veled egyet! - húzta fel az orrát Tonks, és sértődötten fordított hátat a rozoga kis padon.
- Sokkal öregebb vagyok nálad. Annyira, hogy már be sem tudod látni, milyen sokat számít - morogta Remus halkan, elkeseredetten. Összébb húzta magán lyukas kabátját. A késő őszi szél a csontjáig hatolt.
- Csak azért hiszed ezt, mert esélyt sem adsz kettőnknek! - fakadt ki a boszorkány, a haja élénk vörösben pompázott.
Lupin nem válaszolt, de fájdalmas pillantásán látszott, minden vágya megértetni a vele szemben ülő nővel, miért nem lehet vele. És az is, hogy tulajdonképpen nagyon is vele akar lenni.
- Lehet, hogy most nem hiszel nekem, de én tudom, hogy vagyok elég érett egy kapcsolathoz. Egy kapcsolathoz veled. Remus, én nem tudnék boldogan és gondtalanul viháncolni egy fiatal ficsúrral. Próbáltam, hidd el, de nem megy. Nincs bennük semmi mélység, amibe beleszerethetnék. Én ezt már beláttam. Te mikor fogod? - kérdezte szinte suttogásig halkult hangon Tonks. A szél az arcába fújt egy lángoló piros tincset.
Remus csak a fejét rázta. Nem volt hajlandó beismerni, hogy ez igaz lehet. Különben is, a köztük levő korkülönbség csak az egyik problémája volt. Ugyanakkor egyre több értelmet látott a nő érvelésében.
- Kérlek, csak próbáljuk meg! - vette a kezébe a boszorkány óvatosan az ő hűvös, hosszú ujjait. Bizsergett, ahol hozzáért. - Adj nekünk egy esélyt, Remus! - győzködte Tonks, kékesen csillogó szemei hatalmasra tágultak a reménykedéstől, nyers érzelmek kavarogtak bennük.
Feltámadt a szél, mire a boszorkány immár lilásan fénylő, hosszú haja kavarogni kezdett körülöttük. Levelek sodródtak a bokáik körül. Remus nem mert félrepillantani, nem is bírt. Fogva tartották az érzelmekkel teli szemek.
Aztán egy erősebb, oldalról érkező fuvallat egy nagy adag hajat küldött Tonks arcába, teljesen eltakarva a férfi elől csillogó szemeit. A boszorkány mérgesen zsugorította egészen rövidre a haját, és Lupin az egyetlen dolgot tette, ami eszébe jutott: elnevette magát. Imádnivaló volt ez a nő.
- Szeretlek - mondta egyszerűen, mielőtt meggondolhatta volna magát. Tonks szemei felcsillantak, ajkai döbbenten nyíltak szét.
- Akkor....? - kérdezte, de nem is merte befejezni a mondatot. Nem akart reménykedni. Nem akart megint pofára esni.
Remus sem akart reménykedni. Egy pillanatig nem válaszolt, csak magába szívta a kifejező, szív alakú arcot, a színes és kócos hajat, az enyhén szeplős orrot. A világító kék szemeket. A rózsaszín ajkakat.
- Remus...? - sürgette Tonks, lélegzetét visszafojtva.
- Igen, tegyünk egy próbát! Veled akarok lenni. És amíg nem látod be, hogy te mégsem engem akarsz, megpróbálhatlak meggyőzni az ellenkezőjéről - mosolygott a varázsló meglepő határozottsággal, és Tonks a nyakába ugrott.
- Köszönöm - suttogta a fülébe, aztán puszikkal halmozta el a fülét, az arcát, a haját, az orrát, a száját. Széles vigyor terült szét az arcán, és a haja rózsaszínben pompázva verdeste az állát.
- Lehetne, hogy rögtön meg is ejtjük az első randit? Mondjuk valami melegebb helyen? - javasolta Remus, miután újabb csípős fuvallat tépte be magát a kabátja lyukain.
Tonks ragyogva pattant fel a padról, és a kezét nyújtotta felé. A férfi meleg mosollyal fogadta el. Muszáj volt beadni a derekát. Szüksége volt valamire, amibe kapaszkodhat. Kéz a kézben baktattak ki a parkból, színes leveleket rugdosva.
Remus lopva oldalra pillantott a boszorkányra. Rikító rózsaszín haj, csillogó barna szemek, kipirosodott arc. Az ősz színei. A boldogság színei. Tökéletes harmónia. Mint egy élő festmény.
- Mi az? - kérdezte Tonks zavartan, mikor észrevette, hogy nézi.
- Olyan vagy, mint a szél - közölte Lupin. Tonks felhúzta az orrát.
- Hideg és csípős? - vonta fel a szemöldökét.
- Színt hozol az ember életébe - mutatott körbe a férfi a parkban, és Tonks elpirult, noha már amúgy is piros volt az arca. Aztán megbotlott, és még vörösebb lett.
- Tudsz te bókolni - jegyezte meg elismerően.
- Még csak most kezdek belejönni - kacsintott Lupin, és Tonks elnevette magát. Még hogy túl öreg! Ez a férfi pont olyan játékos és fiatalos tud lenni, mint amilyen komoly és megfontolt ő maga is, ha szükség van rá. Tehát igenis van jövőjük. Már csak be kell bizonyítania neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése