Nemrég mesélte a töritanár órán, hogy Viktória királynő korában a terítőknek a földig kellett lógnia, mert Őfelsége úgy gondolta, a csupasz asztallábak pajzán gondolatokat ébresztenek az emberekben. Amint ezt meghallottam, és jót mosolyogtam, jött is az ötlet, hogy írjak. Így, bár fogalmam sincs, mi történt az óra további részében, ez a pici-apró szösszenet megszületett. ;)
Figyelmeztetés: a szokásos agymenés!
Amint belépett a szalonba, alázatosan lesütötte a szemét, ahogyan tanították neki. Rossz ötletnek bizonyult.
Próbáltatok már vágytól ködös aggyal és kínosan meredező szerszámmal bájologni a királynőtök előtt? Valószínűleg igen, szóval nem is részletezem, milyen kellemetlenül érezte magát Sir Asoktlosz, míg zavartan igyekezett bárhová nézni, csak Viktória királynőre vagy az asztal lábaira nem.
De nem tudta megállni, akárhányszor beleszürcsölt a teájába, lepillantott. Aztán elkapta a tekintetét, és a tapétát fixírozta. Azonban nem a drága, bonyolult motívumokkal díszített falat látta, csak az asztallábakat. Mindenhol asztallábakat. Légzése kapkodó lett, pulzusa felgyorsult.
A királynő értetlenül szemlélte, mint társalog egyre összefüggéstelenebbül egyébként rendkívül szellemes, kellemes, jellemes vendége. Sehogy sem értette, de kellemetlenül érintette. Talán valaki nem találja elég érdekesnek a társaságát? Hah! Hallatlan!
Akárhogy is, untatta a kialakult szituáció, így hamarosan megszabadult teapartnereitől, természetesen tökéletesen kifogástalan udvariassággal.
Ekkor azonban figyelmetlenségében leejtette kiskanalát a földre, az asztal mellé. Lovagias lovagjai azonnal hajoltak is érte, egytől-egyig. Sir Asoktlosz volt a legközelebb, ujjait a kanál köré fonta, ám mikor visszahúzta a kezét, véletlenül hozzáért a csupasz asztallábhoz. Meglepett, éles kiáltást hallatott.
Extázis. Csodálkozás. Szégyen. Viktória csak később értette meg, aznap este a vacsoránál.
Sir Asoktlosz következő látogatásának alkalmával minden abrosz a földig lógott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése