Forró csoki

The Avengers - Tony/Loki
Fluff veszély. Nyomokban durva beszédet tartalmazhat.
Fogalmam sincs, mikor írtam. Úgy nagyjából másfél éve, egy unalmas fizikaórán, hogy szórakoztassam kicsit a körülöttem ülőket, mikor körbeadjuk. :)
Apró szösszenet, ne habozzatok elolvasni! ;)



A neon lámpacsövek idegesítően zúgtak a plafonon, és természetellenesen sárga fényt kölcsönöztek a fertőtlenítőszer szagú, gyéren berendezett kórházi váróban ücsörgő, amúgy is sápadt férfi arcvonásainak. Komoran meredt maga elé, idegességében bőrdzsekije szélét markolászva, lábaival ütemesen dobolva a linóleumon, ami felhangosította a zajt, tovább növelve feszültségét.
A férfi épp azt figyelte fekete, csapzottan a szemébe hulló hajtincsein keresztül, amint egy hüppögő kisfiú, karján friss kötéssel, anyja kezét szorongatva a sarokban elhelyezett italautomatához csoszog, hogy forró csokit vegyenek. Ahogy a gőzölgő, sötét lé a papírpohárba csurgott a sok forró víz után, fájdalmasan összeszorult a férfi szíve.
Loki imádta a forró csokit. Nem egyszer vesztek össze hevesen azon, hogy a félisten véletlenül kiöntötte a bögréjéből, pont egy high-tech cuccra, vagy a krémszínű kanapéra. Vagy hogy szanaszét hagyta a házban, és neki kellett elpakolnia utána. Most azt kívánta, bárcsak azzal tölthetné hátralévő napjait, hogy a félig teli forró csokis bögréket gyűjtögeti otthon, hogy aztán egy órával később újra ott legyenek. Ehhez képest, ki tudja...
Nem volt hajlandó befejezni a mondatot, még magában sem. De nem is volt rá szükség, mert ebben a pillanatban kinyílt az egyik ajtó, és egy zöld ruhás, fiatal műtőorvos lépett ki rajta, hogy egyenesen a férfi felé induljon el, aki azonnal felpattant, és aggódva elé sietett, kérdő tekintettel kutatva a doki fáradt, de barátságosan csillogó szemeit.
- Mr. Stark? - érte el a feldúlt szuperhőst, aki erre csak bólintani tudott a torkát szorító gombóctól.
- Kérem, jöjjön velem - biccentett az orvos, majd visszament az ajtón, mire a milliomos kétségek közt követte. Mi a fenéért nem mondott semmit?!
Végigsiettek a folyosón, majd beléptek egy lengőajtón át a műtőbe, ahol Tony kis híján felzokogott, noha egyrészt nem volt szokása, másrészt rendkívül cikisnek tartotta volna. A melegeknek nem muszáj nőiesnek vagy nyálasnak lenniük, erre ő és Loki voltak az élő példa. De vannak élethelyzetek, mikor nehéz uralkodni az érzelmeken. Ez egy ilyen pillanat volt.
Úgyhogy csak odaviharzott a műtőasztalhoz, majd zavartan pillantott le a zöld lepedővel letakart Lokira. A félisten könnyes szemmel, mosolyogva nézett fel rá, karjában egy apró csomagot tartva.
- A kurva életbe, Loki! Ilyet soha többet, te mazochista seggfej! Majdnem beledöglöttem az aggodalomba! - akarta kiáltani a multimilliomos szuperhős, ám csak egy apró, elfojtott, megkönnyebbült nyögésre futotta, ahogy elvette a csomagot.
Viszont ránézni nem tudott, mert képtelen volt elszakadni a félisten arcától, amit így verítékesen, falfehéren, de boldogan csillogva talán még szebbnek látott, mint eddig valaha.
Végül csak ráemelte pillantását a gyermekre, és elakadt a lélegzete. Noha bízott Loki mágiájának erejében, sosem hitte volna, hogy ilyen tökéletesen tudja ötvözni a tulajdonságaikat, egy angyali babaarcot alkotva.
Élénk, kékeszöld, álmosan pislogó szemek - várjunk csak, ezeknek nem kéne még csukva lenniük?- , fekete haj, pisze orr. Egy csodálatos kisbaba, és az övék. Lehajolt, és szerelmesen megcsókolta a félistent, kettejük közé véve a kicsit.
- Még most is biztos vagy benne, hogy nincs több gyerek, Anthony? - emelte meg gúnyosan egyik szemöldökét a mágus.
- Ilyet én sosem mondtam! - tiltakozott a férfi. - Csak hogy te többet nem teheted ezt meg. Ugyanis legközelebb belém rakod a kicseszett gyerekünket, Loki! - figyelmeztette haragosan, mire a félisten csak mosolygott.

Bocsánat, ha valakinek túl sok az mpreg, de nem lőhettem le, sőt, még a két főszereplőt sem akartam, de sajnos muszáj volt, hogy legyen valami támpont. Vélemény? ;)