Kossuth Lajos azt üzente...

Olvastatok már fanfictiont történelmi személyekről? Konkrétabban Kossuth Lajosról és Móga Jánosról? Nos, ha igen, akkor könyörgöm, írjátok meg nekem, hol, ha pedig nem - ez valószínűbb -, akkor itt az ideje! Hajrá! ;)
!Figyelmeztetés (érdemes komolyan venni) : Nemi erőszak, Slash, 18+ !!!

Az éjszaka metsző faggyal és szemerkélő esővel ereszkedett a folyóparti sárban tanyázó seregre, kilopva minden melegséget a világból. Az emberek ruhája teljesen átnedvesedett és megkeményedett a hideg szélben, hiába gyűltek az őrtüzek melege köré, csavarták magukat pokrócokba, a fagy rémes ujjai mindenhová beférkőztek.
Ilyen körülmények között érkezett kelet felől egy megviselt, átfázott, kimerült lovas, kalapjának karimája eltakarta az arca nagyobbik részét, úti köpenye elrejtette ruháját, így semmi sem utalt kilétére, leszámítva talán, hogy a gyönyörű telivér, amin érkezett, nyilvánvaló gazdagságról árulkodott.
Az ismeretlen alig szállt le magas lováról, a kantárt egy, a tűz körül lődörgő fiatalember kezébe adta, és szó nélkül eltűnt a sátrak tengerében. A legény gyanakodva nézett utána, majd inkább a hátasnak szentelte figyelmét, aki láthatóan ugyanolyan poros és fáradt volt, mint tulajdonosa.
Ezalatt az idegen elérte úti célját, a központi sátrat, és határozott, újfent lendületes lépésekkel a bejáratához sétált. Szerencséjére senki sem állta útját, így akadálymentesen, céltudatosan tépte fel a sátorlapot.
Odabent egy összecsukható tábori ágy, egy kis asztalka, rajta térképekkel; a sarokban néhány csomag és fegyverek. Füst- és tömjénszag terjengett a levegőben, némi férfias izzadtság aromájával keveredve, és ezek szerencsére teljesen elnyomták a folyóparton rothadó uszadékfák bűzét.
Az ágyon egy férfi hevert félmeztelenül, hátának sima bőrén megcsillant az olajmécses lángjának fénye. Ahogy a komor tekintetű kalapos halk léptekkel odasétált, a férfi, mintha megérezte volna jelenlétét, mocorogni kezdett. Az ágy rugói nyikorogtak, a férfi pedig felébredt.
Álmosan pislogott körbe, keze a kardjának markolata után tapogatózott a földön. A magas kalapos rátaposott az ujjaira, nem olyan erősen, hogy komolyabb sérülést okozzon, de a félmeztelen férfi szeméből mégis azonnal kirepült az álmosság, és felkiáltott.
Azonban az idegen tenyere szorosan a szájára fonódott, mielőtt riaszthatta volna az egész tábort. Nem várva meg, hogy a férfi harapni vagy kapálózni kezdjen, az idegen a füléhez hajolt, és röviden belesziszegett valamit. A meglepett férfi elernyedt, egyszerre csodálkozva és megnyugodva, félve és dacosan, megadóan és kíváncsian keresve a sötét köpenyes alak tekintetét.
Mikor pillantásuk összekapcsolódott, két dühtől és ellenkezéstől villámló sötét szempár, egyszerre kaptak levegő után. Az ágyon felkönyöklő lehelete párás, meleg, izgató érzetet keltett a kalaposban. Leült az ágy szélére, ami panaszosan megnyikordult a súly alatt. Amikor érezte, hogy a másik nyalogatni kezdi a tenyerét, ujjai közé csúsztatja a nyelvét, finoman cikázik a bőrén az a játékos, erős nyelv… majdnem elfeledkezett jövetelének eredeti és elsődleges céljáról. De csak majdnem.
- Állj! Beszédem van veled – húzta el a kezét, és próbált nem tudomást venni félkemény férfiasságáról.
- Azt sejtettem – húzta el a száját sóhajtva a férfi, és felült, hátát a sátor egyik tartóoszlopának támasztva. – Mi a véleményed arról a lehetőségről, hogy később beszélgessünk? – próbálkozott reménykedve.
- Nem! – rázta a fejét ellenkezve a dühösebb, kabátos férfi.
- Ez esetben kénytelen leszel közben kinyögni, amit tervezel – vont vállat pimaszul a félmeztelen.
- János! – figyelmeztette a kabátos.
Azonban torkára forrt a tiltakozás, mikor a Jánosnak nevezett férfi a mellkasának lendült, és a hátára döntötte, szájával fogva fel a kabátos kiáltásait, melyek hamarosan nyögéssé olvadtak.
Fogak martak ajkakba, nyelvek ostromolták egymást, szövet hasadása hallatszott, ahogy a két férfi a porban birkózott, hasztalan próbálva a másik fölébe kerekedni.
- Megtagadtad a Bizottmány parancsát – morogta az immár kalap nélküli, szakadt kabátos sötéten. – Ellent mondtál nekem! – csattant ingerülten, és erőszakosan rávetette magát a lihegve vigyorgó, kiterülve a sátor alján fetrengő Jánosra.
- Nem fogom megöletni magam a barátaim keze által, bármennyire is ezt szorgalmazod – csóválta a fejét ciccegve a fekete ruhásra. – Nem vagyok az alárendelted, Lajos – közölte higgadtan, és felült törökülésbe. – Hozzá kell szoknod a tudathoz, hogy van, aki ellentmond neked.
- Azt majd meglátjuk – villant gonoszkásan Lajos szeme, és lábával János mellkasát hátranyomva visszafektette a földre a férfit. Letépte magáról a kabátból megmaradt részeket és az inget, így mindketten félmeztelenül, megzabolázhatatlan vadsággal és kétségtelenül felizgulva bámultak egymásra.
Lajos térdre ereszkedett János mellett, lenyúlt, és keményen megmarkolta annak férfiasságát. Fájdalmasan keményen. A férfi azonban, bár kínlódott, nem adta magát ilyen könnyen: felhúzta térdeit, így orrba rúgva Lajost, aki egy pillanatra elvesztette az irányítást. János ezt kihasználva kicsavarodott, maga alá gyűrte a vérző orrú Lajost, és teljes erejéből rásózott a férfi hátsó fertályára. A csattanás irreálisan hangos volt, és János biztos volt benne, hogy a környéken állomásozó katonák csak azért nem rontanak be, mert pontosan tudják, mi folyik odabent a parancsnoki sátorban.
János lovagló ülésben a másik derekára ült, majd lejjebb csúszott, és vissza, vastag merevedésével finoman, izgatóan dörzsölve Lajos fenéknyílását, bár egyelőre csak ruháikon keresztül. János felnyögött, és letápászkodott Lajosról, hogy megszabadulhasson végre feszes katonai nadrágjától. Eközben a másik férfi is lehúzta fekete nadrágját, úgy látszik, már egészen mást akart bizonyítani, mint pár perce.
Pillanatokon belül két izmos, verejtékes mellkas feszült egymásnak, két éhes, dühös száj kapott a másik után, és két vérbő hímtag lüktetett egymáson.
- Büntess meg az engedetlenségemért – suttogta vadul, kéjesen János, a másik pedig, ha akarta volna sem tudta volna megtagadni tőle a kérését.
Megfordította a férfit, letérdeltette a tábori ágy elé, felsőtestével a molyrágta, vékony matracnak szegezte János felsőtestét, majd falloszát a szűk nyílás bejáratához igazította, és felkészítés nélkül, durván előredöfött csípőjével, majd keményen pumpálni kezdett, éles, szétszakító fájdalmat okozva a partnerének, ellenben extasztikus gyönyört magának.
Ahogy keményen hágta az üvöltő Jánost, előrenyúlt, egyik kezével megmarkolta a golyókat, és a hímtag tövét masszírozta, másik kezével pedig a makknál simogatta, a szerszám végét húzkodta, mindeközben tovább nyomulva hátulról.
- Fájjon! – hörögte János, Lajos pedig remegve felnyársalta, majd elélvezett, mélyen a férfiban, szorosan körülölelő járatában. Ezután nem csúszott ki onnan, noha a csípőmozgást befejezte, hanem bent maradt, a teljesség feszítő érzetével ajándékozva meg Jánost, míg kezei tovább dolgoztak, és nemsokára ragacsos váladékot érzett ujjain, a parancsnok pedig elhaló kiáltással ernyedt a matracra.
- Utálom, mikor ellenkezel – sziszegte kimerülten János fülébe.
- Imádok ellenkezni veled – vágott vissza kielégülten a férfi, és sajogva tiltakozó hátsója ellenére elégedetten hajolt oda Lajoshoz, hogy vággyal teli csókkal forrjanak össze.

- Uram, a követ visszatért! – lépett be egy tiszt az irodába, kizökkentve Kossuthot az ábrándozásából. Az ifjú katona szó nélkül nyújtotta át a levelet, majd tiszteletteljesen kihátrált, és behúzta maga mögött az ajtót.
Kossuth lenézett a levélpapírra, gyorsan végigfutotta a sorokat, és szinte meg sem lepődött, hogy a honvédség parancsnoka megtagadja az utasítását. Hát hiába távolította el Mógát… Bár lehet, hogy ez az ő hibája. Hiszen pont ezért választotta Görgeit, mert olyan erősen emlékeztette a szeretőjére. Az ex-szeretőjére, gondolta szomorkásan, majd úti köpenyt öltött, és kilépett az ajtón.
- Készítsd a lovamat! – szólt az inashoz. – Felkeresem a parancsnokot, hátha jobb belátásra téríthetem…