Az angyal karjaiban

Destiel. Songfic (első songficem úristen nemvagyok normális). Erre a számra. Egyperces.

Duplanyelvtan - duplanyomor - duplanyekk

Tegnap a szokásos keddi utsó két óra duplamagyar felállás volt, de ezúttal nem a kellemes, bódító irodalommal kezdtünk, ami segítene túlélni a nyelvtant. Nem, most MINDKETTŐ nyelvtan volt. És a már unalmassá váló, értelmetlen, érdektelen táblamásolás. Az én esetemben tábla-nem-másolás. És a tanárnő egészen hipnotizáló hatású, furcsa mintás - amúgy nem rossz - ruhájának bámulása.

Végre megint duplamagyar,
hangulatom ezért fanyar,
főleg, mert az irodalom,
helyett is csak, borzadalom,
nyelvtan tétel-másolás jut,
csöpp türelmem messzire fut.

Absztrakt minták, sötét lepkék,
mély tengerszín és türkizkék.
Agyamban csak színes pacák,
ez egy bajszos, kövér pacák,
az meg zsiráf, hosszú nyakú,
és egy asztal, kör alakú.

Aztán már más, összefolyik,
kacsamama, éppen tojik,
Prométheusz tüzet lenget,
Apollón meg lantot penget,
keskeny csípő, szélesebb váll,...
a tanárnő mögöttem áll!

Arany-ara ara-nyara

Már nem emlékszem, mikor vettük Ady Harc a Nagyúrral c. versét, valamikor tavaly... de azon az órán biztosan nem volt füzetem. Ugyanis alig pár perce találtam egy megtépázott lapot, amire a verssel kapcsolatos elemző megjegyzéseket írtam akkor órán. Az alján ez a hat sor figyelt. Gondoltam, akkor már ennek is itt a helye, habár egyértelműen befejezetlen... :)

Fényes mosoly arany-arcán,
jót derül a pórnép harcán.
Kendőt köt és kalapot húz,
Szakácsnője éh-holtat nyúz.
Ő a híres 'Arany ara',
újra itt az ara-nyara.

Itt emlékeim szerint valami gonosz-keserű-hitetlen sorok jöttek volna. Természetesen nem happy end. De sajnos nem rémlik, hogy pontosan mi lenne, és nem szeretek régi, elfeledett verskezdeményeket előkapva befejezni, mert akkor már teljesen más lesz, mint ahogy eredetileg megszületett. És ez a kezdet NEM arra született a fejemben, amire most végződne. Így marad töredék... :(

666 !

Tudom, hogy más blogokon 100, 200, 500 meg 1000, sőt 100 000 oldalmegjelenítés után szokás kiírni, de szerintem a 666 sokkal menőbb! :D
Ugyanis ma este elérte a blog PONTOSAN a 666. megtekintését! *cheers up*

Tudom, elég gagyi kis szám, de ilyen sem lesz többet...
És akkor zárójelben és halkan ajánlanék egy zenekart, akiknek viszonylag sok számukban szerepel az Ördög. És rockot játszanak. Két nappal ezelőtt mutatta nekem egy nagyon jó barátom, és azóta imádom őket. Tenacious D. Ha valakit érdekel, hallgassa meg a Classico-t (én ezt hallottam először, és azonnal tudtam, hogy ez VALAMI), vagy a Beelzeboss-t, esetleg a Kickapoo-t. :)  <3

A szenvedés folytatódik

- avagy már feladtam a nyelvtanórákat. De legalább az irodalom megint jó. :) Viszont ma nyelvtan volt első órában. És vad táblamásolás. Szóval részemről született 7x4sor, mindegyik 8 szótag, és a sorok végén párossával egymásra rímelő szó van. De már nem merem versnek nevezni, mert nem az. Formailag talán. Tartalmilag tipikusan olyan, amilyet unalmamban írok órákon. Tavalyi, tavalyelőtti füzeteimben tucatnyi ilyen van. Sőt, összesen legalább 150 db. Utcagyerek- és magas irodalmi szókincs váltakozik bennük. Elég szórakoztató. Ez kevésbé érdekes, de jóval aktuálisabb. Mai. :)

Megint magyar, tételóra,
nem figyelek tanár-szóra;
miért tenném, veszett az ügy,
elfagyott a ki sem nőtt rügy.

Az osztályom hősen küzd még,
kezük alatt a füzet ég,
tollszár suhan, tinta folyik,
és egymásba gabalyodik.

Fekete szó, kék vázlatpont,
táblánk elöl mély tudást ont,
mégsem hiszem, hogy eljutna
hozzánk, csak ha szállna, futna.

Sprintelne az elménk felé,
erőszakkal jutva belé,
akkor talán hasznos lenne,
az óra sem kárba menne.

Hál'Damonnek lassan vége,
úgyis kísért majd emléke,
mert pótolni muszáj leszek,
az Ecserin ezt nem veszek.

A tanárnő kockás ingben
kopog felém, mint a ringben,
kék sarokban villog szeme,
pirosban én, ellenfele.

De csöngettek, tehát nyertem,
egész órán nem figyeltem,
mégsem kapott rajta, hehe,
hogy elsodort költés heve.

Újabb lírai alkotás. Firkálás. Ami külön vicces, hogy a blogot eredetileg EPIKAI jellegű írásoknak, főleg fanficeknek, esetleg novelláknak indítottam. És nagyon elment más irányba. Mert ezeket mindig ontom magamból, ténylegesen írni pedig időre lenne szükségem. Ami nincs. Ezeket csak begépelem, azokhoz órák, napok kellenek. :( De az ötletek csak gyűlnek, gyűlnek, és gyűlnek. Hátha előbb-utóbb....

Már ez sem jó

... , avagy a magyaróra sem nyújt többé örömet. Pedig az elmúlt években nem egyszer csak ez tudott rávenni, hogy bevonszoljam magam a suliba. És most elromlott. Rohanunk, mert érettségi. Rohanunk, fogalmam sincs, hova, és miért. De meggyőződésem, hogy a módszer rossz, és hamarosan be fog bukni. Addig meg vágom a fejeket a hátsó sorban, és biggyesztem az ajkam, ha eszembe jut, milyen volt tavaly. Ezt ma hoztam össze, miután feladtam, hogy kapkodva írjam, amit kéne.
Nem túl releváns utóirat: ma lett hivatalosan is nagykorú az egyik osztálytársam, akinek nagyon szeretem a verseit, és bár nem vagyunk puszipajtik, titokban rettentően kedvelem. Neki ajánlom/küldöm ezt a pár versszakot. Remélem, mindketten túléljük a nyelvtan tételeket és Babitsot. :)

Orpheusz és Hádész néz le,
Apollónnal megtetézve
le a falról, és rengeteg
'Bibliai történetek'.

Körülöttem osztálytársak,
nem sokáig, egy év már csak;
a tanárnő laptopnál ül,
felé nyitott minden száj, fül.

Táblán pereg ezer dia,
sebességben van a hiba,
mert bár színes, de hiába,
gyors a tempó, a picsába!

Lemásolni esélyünk sincs;
értem én, hogy minden perc kincs,
de ennek így nincs értelme,
fel sem fogja dicsért elme.

Hisz hiába vagy itt okos,
ha a tanár több száz fokos,
érthetetlen tűzzel égve
kattint, új diára lépve.

Elmosódott szavak futnak,
a füzetig el nem jutnak,
csak kétségbe esve írjuk,
kaparjuk, de már nem bírjuk.

Én is inkább rímet költök,
sok üres sort ezzel töltök
inkább ki, mint hülyeséggel.
Érettségi! Kit érdekel?