2014. október 8., szerda

A szenvedés folytatódik

- avagy már feladtam a nyelvtanórákat. De legalább az irodalom megint jó. :) Viszont ma nyelvtan volt első órában. És vad táblamásolás. Szóval részemről született 7x4sor, mindegyik 8 szótag, és a sorok végén párossával egymásra rímelő szó van. De már nem merem versnek nevezni, mert nem az. Formailag talán. Tartalmilag tipikusan olyan, amilyet unalmamban írok órákon. Tavalyi, tavalyelőtti füzeteimben tucatnyi ilyen van. Sőt, összesen legalább 150 db. Utcagyerek- és magas irodalmi szókincs váltakozik bennük. Elég szórakoztató. Ez kevésbé érdekes, de jóval aktuálisabb. Mai. :)

Megint magyar, tételóra,
nem figyelek tanár-szóra;
miért tenném, veszett az ügy,
elfagyott a ki sem nőtt rügy.

Az osztályom hősen küzd még,
kezük alatt a füzet ég,
tollszár suhan, tinta folyik,
és egymásba gabalyodik.

Fekete szó, kék vázlatpont,
táblánk elöl mély tudást ont,
mégsem hiszem, hogy eljutna
hozzánk, csak ha szállna, futna.

Sprintelne az elménk felé,
erőszakkal jutva belé,
akkor talán hasznos lenne,
az óra sem kárba menne.

Hál'Damonnek lassan vége,
úgyis kísért majd emléke,
mert pótolni muszáj leszek,
az Ecserin ezt nem veszek.

A tanárnő kockás ingben
kopog felém, mint a ringben,
kék sarokban villog szeme,
pirosban én, ellenfele.

De csöngettek, tehát nyertem,
egész órán nem figyeltem,
mégsem kapott rajta, hehe,
hogy elsodort költés heve.

Újabb lírai alkotás. Firkálás. Ami külön vicces, hogy a blogot eredetileg EPIKAI jellegű írásoknak, főleg fanficeknek, esetleg novelláknak indítottam. És nagyon elment más irányba. Mert ezeket mindig ontom magamból, ténylegesen írni pedig időre lenne szükségem. Ami nincs. Ezeket csak begépelem, azokhoz órák, napok kellenek. :( De az ötletek csak gyűlnek, gyűlnek, és gyűlnek. Hátha előbb-utóbb....

2 megjegyzés:

  1. Aaaaaaaaannyira együttérzek. A nyelvtan...horror -.-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Borzalom. De legalább csak egyszer van egy héten - irodalom meg 5ször. :)

      Törlés