Már ez sem jó

... , avagy a magyaróra sem nyújt többé örömet. Pedig az elmúlt években nem egyszer csak ez tudott rávenni, hogy bevonszoljam magam a suliba. És most elromlott. Rohanunk, mert érettségi. Rohanunk, fogalmam sincs, hova, és miért. De meggyőződésem, hogy a módszer rossz, és hamarosan be fog bukni. Addig meg vágom a fejeket a hátsó sorban, és biggyesztem az ajkam, ha eszembe jut, milyen volt tavaly. Ezt ma hoztam össze, miután feladtam, hogy kapkodva írjam, amit kéne.
Nem túl releváns utóirat: ma lett hivatalosan is nagykorú az egyik osztálytársam, akinek nagyon szeretem a verseit, és bár nem vagyunk puszipajtik, titokban rettentően kedvelem. Neki ajánlom/küldöm ezt a pár versszakot. Remélem, mindketten túléljük a nyelvtan tételeket és Babitsot. :)

Orpheusz és Hádész néz le,
Apollónnal megtetézve
le a falról, és rengeteg
'Bibliai történetek'.

Körülöttem osztálytársak,
nem sokáig, egy év már csak;
a tanárnő laptopnál ül,
felé nyitott minden száj, fül.

Táblán pereg ezer dia,
sebességben van a hiba,
mert bár színes, de hiába,
gyors a tempó, a picsába!

Lemásolni esélyünk sincs;
értem én, hogy minden perc kincs,
de ennek így nincs értelme,
fel sem fogja dicsért elme.

Hisz hiába vagy itt okos,
ha a tanár több száz fokos,
érthetetlen tűzzel égve
kattint, új diára lépve.

Elmosódott szavak futnak,
a füzetig el nem jutnak,
csak kétségbe esve írjuk,
kaparjuk, de már nem bírjuk.

Én is inkább rímet költök,
sok üres sort ezzel töltök
inkább ki, mint hülyeséggel.
Érettségi! Kit érdekel?