Semmi sárga szempár

Supernatural AU fanfic. Mary nem halt meg, a fiúknak normális élete van. A 200. rész The Road So Far-ja hozta ki belőlem. :) 
(Megjegyzés: ez az alternatív univerzum Cas segítségével lehetséges, neki köszönhető. Ebben a sztoriban - ,bár nincs rá említés sem, de a fejemben sokkal több van, mint ami belefért -, miután jóban lett a fiúkkal, nagyjából az 5. és 7. évad között/környékén, eldönti, hogy visszamenőleg megakadályozza Azazelt a végzetes látogatásban. Ezek után pedig letelepedik a család közelében, és figyel. Vár. )



"Carry on my wayward sooon", üvöltötte valami roppant közelről és roppant hangosan Dean fülébe. "There'll be peace when your are done", folytatta, és mielőtt tovább üvölthetett volna, egy vakon tapogatózó kéz biztos mozdulattal csapta le a tetejét.
- Lay your weary head to rest - dudorászta tovább a szöveget Dean, miközben felült az ágyban, és komótosan kitörölte a csipát a szeméből. Felkapta az éjjeliszekrényről a vizes palackot, és nagyot húzott belőle, aztán lazán megtörölte a száját a kézfejével. Sammy régebben mindig utánozta ezt a mozdulatot.
Dideregve vágott át a szobán a ruhásszekrényéhez, bár még csak kora ősz volt, határozottan érezni lehetett a hőmérséklet-különbséget a jó meleg ágyikója és a hideg szoba között. Találomra kivett egy fekete pólót és felkapta a legfelső farmert, majd gyors öltözést követően már trappolt is lefelé a lépcsőn, hogy bekapjon valamit reggelire.
- 'reggelt, Dean! - köszöntötte öccse tele szájjal a konyhában, egyik kezében müzlis kanál, másikkal a könyvet lápozta, ami a narancslével teli pohárnak volt támasztva.
- Szia, Sammy - borzolta össze a haját Dean, és elégedetten zsebelte be a méltatlankodó pillantást, amit öccse küldött utána, miközben amúgy is kócos frizuráját próbálta helyrehozni. - Apa elment már? - kérdezte Sammytől, miközben fejjel előre eltűnt a hűtőben.
- Aha, kábé tíz perce viharzott ki az ajtón, szájában egy fél pirítóssal - húzta el a száját helytelenítően a kisebbik Winchester fiú, és máris visszafordította figyelmét a könyvhöz.
- Áhh, kölcsön akartam kérni pár cuccot a műhelyből - bukkant elő Dean a frigóból, hóna alatt sajt, egyik kezében vaj, másikban tej. Egy ügyes csípőbillentéssel becsukta az ajtót, majd nekiállt sajtos szendvicset készíteni.
- Biztosan kölcsönadja, ha vigyázol rá, szerintem nyugodtan vidd el - motyogta Sammy, majd lapozott, és tovább tömte magába a müzlit.
- Az lesz - bólogatott Dean, majd kinyitott egy konyhaszekrényt. - Különben sosem leszek kész a szereléssel - mesélte a nagyjából érdektelen Sammynek. - Pedig már nincs is olyan sok hátra... Te Sammy, nem láttad a kakaóport? Nem találom - hagyta abba a fiú csalódottan a szekrényben való turkálást.
- Nem, Dean, csak te iszol kakaót - közölte Sam, majd félretolta az üres müzlis tálkát, és maga elé húzta a könyvet, narancslevet kortyolgatva.
- Nem igaz, anya is szokott - vágott vissza a fiú, aztán feladta a keresést, és ledobta magát az öccse melletti székre. - Sajtos szendót? - nyújtotta Sammy felé a műalkotást.
- Kösz, nem - rázta meg a fejét kis fintorral a kérdezett, majd becsukta a könyvet. - Szerintem nem egészséges legalább négy centi vastagon vágott sajttal enni a kenyeret - jegyezte meg még Deannek, majd betuszkolta a táskájába az ebédjét, a hóna alá csapta a regényt, amit reggelinél olvasgatott, és egy "Ciao!"val távozott a házból.
- Szerintem meg tökre hogy egészséges a sajt - motyogta Dean a becsukódott bejárati ajtónak sértetten, és nagyot harapott a szendvicsbe. - Csomó izé, kalcium van benne.
Befejezte a reggelit, majd kakaópor hiányában inkább ivott pár korty tejet, egyenesen a dobozból. Mint kiderült, ez hiba volt.
- Dean, kicsim, megmondtam, hogy ne igyál bele a dobozba. Minek vannak bögréink? - érkezett meg a konyhába Dean és Sammy édesanyja, Mary.
- De... de csak pár kortyot ittam! - mentegetőzött a rajtakapott, és gyorsan visszatette a hűtőbe a tejet. - Ezért bűn lenne összekenni egy tiszta bögrét - magyarázta, és Mary nem tudta fenntartani a bosszús látszatot, elmosolyodott.
- Tudod, azért nincs igazad. Csak nagyon lusta vagy - jegyezte meg, miközben puszit nyomott fia arcára. - És mi az, hogy mezítláb vagy? Aztán majd hallgathatom a nyafogást, ha megfázol - dorgálta Mary, és eltűnt az ajtóban, hogy egy pár szőrös mamusszal térjen vissza. - Bújj csak bele!
Dean engedelmesen becsúsztatta a lábát a két szőrcsomóba, majd szemforgatva kérdőre vonta anyját, hogy ne csak ő legyen már a terítéken:
- És te meg hová tüntetted a kakaóport? - kérdezte a konyhapultnak támaszkodva, miközben Mary feltett főni egy teát.
- Elfogyott, Dean - közölte a nő, majd megigazította egy rakoncátlan hajtincsét. - Neked is ugyanannyiba kerül levenni a boltban a polcról, mint nekem - tette hozzá, majd leült az asztalhoz, és nekiállt egy magazinban lapozgatni.
- Jó, hazafelé beugrok a boltba - morogta Dean, majd nyomott egy puszit az anyja feje búbjára, és feltrappolt a lépcsőn zoknit meg pulcsit keresni.
Öt perccel később már bőrdzsekiben állt az ajtóban, és még visszakiabált: - Ha lesz időd, nyugodtan süthetsz estére pitét! Szia, anya! - majd bezárta az ajtót, és zsebre vágott kézzel elbaktatott az utcasarkon levő buszmegállóig.
Lisa már várta.
- Szia, Édes! - mosolygott szerelmesen, és megölelte Deant.
- Szia, Lisa! - csókolta meg Dean hosszan a lányt. - Hogy aludtál? - érdeklődött, miközben udvariasan  elvette a táskát a barátnőjétől, és a saját vállára lendítette.
- Fázósan - borzongott meg Lisa. - Állati hideg lett!
Dean erre jól nevelten meleg ölelésébe vonta. És persze azért is, mert szerette megölelni. Maga sem tudta megmondani, mi, de valami nagyon megfogta ebben a lányban.
- Hoztam neked valamit - túrt bele a hátizsákjába Dean, mikor már a busz hátuljában ültek, ami a suli felé tartott. - Nem nagy szám, mondjuk - vallotta be, és előkotort egy ütött-kopott CD-tokot, benne egy egyáltalán nem ütött-kopott CDvel. - Tegnap írtam ki rá pár jó albumot. Meg egy kis válogatás is van rajta. Csak hogy nálad is legyen már jó zene, ne csak az a transzba ejtő idegnyugtató izé - adta át Lisának.
- Az a transzba ejtő idegnyugtató izé tökéletes jógazene - közölte kissé sértődötten Lisa, de azért átvette a lemezt. - Köszönöm - vigyorgott, és hálás puszit nyomott Dean arcára, aki ragyogott a boldogságtól, hogy a barátnője örül az ajándéknak.
- Suli után átjössz? - kérdezte a lány, miközben becsúsztatta a CD-tokot a táskájába.
- Elvileg Adammel és Cas-szel megyünk melózni Bobby műhelyébe. Az öreg azt ígérte, ha sikerül megjavítanom az Impalát, megkaphatom a tizennyolcadik szülinapomra. Mondjuk apa elég csúnyán odavágta, de már látom a végét - bámult kifelé az ablakon lelkes, átszellemült mosollyal Dean.
- Jól van, akkor este várlak - fogta kézen Lisa Deant, és lehúzta maga után a buszról. - Gondolom sötétben már úgysem lehet autót szerelni - jegyezte meg, majd hosszan megcsókolta a fiút.
- Szia, Dean! - szorította meg a kezét még utoljára. - Szeretlek!
- Én is, Lisa - mondta halkan Dean, de elég hangosan ahhoz, hogy a lány még hallja. - Én is - ismételte meg, ezt már csak suttogva, majd integetett a lány távolodó alakja után, és elindult a másik irányba, hogy megkeresse a barátait.
- Hé, Deanoo! - csapta vállon egy erőteljes fiatalember. - Látom dúl a szerelem - jegyezte meg, majd határozottan kezet fogott a sráccal, és ment is tovább az iskola épülete felé, választ sem várva.
- Helló, haver! - öklözött vele össze Adam, mikor végre megtalálta. - Mi a helyzet? Elkérted John-tól a szerszámokat, amit Bobby-nál már elkevertünk?
- Ja, hát lelépett, mire felkeltem, de gondolom elvihetjük - vont vállat Dean. - Cas?
- Bement a suliba, mert szerinte 'fertelmesen-feneket-fagyasztó' idő van - csóválta a fejét Adam, aztán felkapta a saját táskáját, és Dean mellett baktatva elindult a suli felé.

Ezalatt otthon Mary befejezte a magazin olvasgatását, elmosogatott a trehány fiai után, összeszedett három csavarhúzót az előszobában, majd végre leült inni egy jó kis gyümölcsteát.
Azonban alig kortyolt bele a gőzölgő italba, csörgött a mobilja. A magántelefonja, nem az üzleti, tehát felvette.
- Halló, Mary Winchester, miben segíthetek? - szólt bele udvariasan.
- Samuel Campbellt keresem - lihegett vissza egy hang köszönés nélkül a telefonba. - Tudná adni, kérem?
- Sajnálom, az édesapám néhány éve elhunyt. A lánya vagyok, tudok esetleg segíteni? - érdeklődte meg udvariasan.
- Azt hiszem megszállta egy démon a szomszédomat, és tudja, hogy tudom. Bezárt a pincébe, így nem tudok fegyvert találni ellene. Kérem, segítsen! - zihálta a vonalba a hang tulajdonosa.
- Szólok egy ismerősömnek, de sajnos attól félek, én nem tudok mit tenni - csóválta a fejét őszinte szomorúsággal Mary. - Idén tizenkilenc éve, hogy visszavonultam. Sok sikert! - majd bontotta a vonalat. Sosem bánta meg, hogy nem avatkozott bele a természetfeletti dolgokba. Így tudta csak biztosítani a családja nyugalmát. És a fiait elnézve bőven megérte.