Most tél van és csend és hó és hiány

Az utóbbi másfél órám hangulata először képek nézegetésében próbálta kiélni magát, aztán végül így teljesedett ki. Jobb lenne elmenni zuhanyozni. Az legalább meleg. :$ 
Felező 6osok amúgy. De erre csak az utolsó két sornál jöttem rá. :)
Szerelmes vagyok. Erre már hamarabb rájöttem. ^^ 
(A cím Vörösmarty idézeten alapul... )

Fázok, mert nem ölelsz
hívlak, de nem felelsz
nem hallod, messze vagy
arcomra könnycsepp fagy
csókodtól tűz lenne
égetve peregne
olvasztva hiányod
dérlepte üregét.

Didergek, merre vagy?
Meleged fagyni hagy
ha közénk közt ékelsz
várom, majd meglékelsz
s a lyukon lávaként
folyatsz be olvadt fényt
égetni hiányod
zúzmarás üvegét.

Varázslatos angyalom vagy I.

Kísérleti jelleggel nekiálltam egy Supernatural - Harry Potter crossovernek!!! Már hónapok óta tervezgetem, hogy megírom, el is kezdtem, de most volt időm befejezni az első fejezetet.... *cheers up* Az azkabani fogoly idején játszódik, lesz benne Destiel, arany trió, bolond öregember...izé Dumbledore, Sirius, Hagrid, szóval minden, ami Harry Potter, és ehhez jön Dean és Sammy párosa - meg Castiel, kicsit másképp. ;)

Levélhullás

Ősz - egy park - egy fiatal édesanya két kisfiúval.
Még tegnap szerettem volna megírni, de most volt rá alkalmam. Mindentől, amit valaha írtam, teljesen különálló rövid történet. Nem fanfic, nem songfic, semmi. Csak úgy. :)
Figyelmeztetések: őszi szomorúság, elmúlás ihlette! És persze a sok szín. :)

Semmi sárga szempár

Supernatural AU fanfic. Mary nem halt meg, a fiúknak normális élete van. A 200. rész The Road So Far-ja hozta ki belőlem. :) 
(Megjegyzés: ez az alternatív univerzum Cas segítségével lehetséges, neki köszönhető. Ebben a sztoriban - ,bár nincs rá említés sem, de a fejemben sokkal több van, mint ami belefért -, miután jóban lett a fiúkkal, nagyjából az 5. és 7. évad között/környékén, eldönti, hogy visszamenőleg megakadályozza Azazelt a végzetes látogatásban. Ezek után pedig letelepedik a család közelében, és figyel. Vár. )

Elváró elzáró zéró

 Egyre közeleg a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezés, és a fennmaradó idővel fordítottan arányos az engem jó tanácsokkal ellátni próbáló, aka  befolyásolni vágyó tömeg nyomása. Elsősorban a családom részéről, de a tanárok is odateszik magukat. És én ezt ki nem állhatom. Valószínűleg azért, mert fogalmam sincs, hogyan tovább. Vannak tervek, de azokat nem sokan nézik jó szemmel. És ez egyre kevésbé érdekel. Pedig lehet, hogy hallgatni kéne rájuk.... ?
Szokatlan versforma: 8as és 3as szótagszámú sorok váltakoznak, keresztrímmel, tehát az azonos hosszúságúak rímelnek egymásra (illetve próbálnak rímelni) :))

Végtelen lehetőségek
Tárháza,
Messze jövőben bőségnek
Csontváza,
Félkész ötletek tára, bár
Kiforratlan,
Az agyam  nyers gyémántként vár
Csiszolatlan.

Mindenki csak a jövővel
Baszogat,
S a bűntudat kínvesszővel
Hasogat,
Mert pont engem nem érdekel
Az egész,
Szív oltáránál térdepel
A hűs ész.

Közben tudom, hogy ne tudnám,
Rommá lesz
Minden esély, minden utcám
Ködbe vesz,
Mégsem tudom azt mondani,
Csinálom,
Elvárás fog megfojtani...
Rémálom!

Temetőben

Ezt még tegnap írtam az OKTVn, de gondoltam, egy feltöltés elég egyszerre... :) Tehát ez ma jön. Szerepvers. 6os szótagszámú sorok, keresztrím.

Sárga pulcsid

Ma magyar OKTV volt, és nem egészen másfél óra alatt beírtam, amit tudtam, de egy perccel sem adhattam be hamarabb a lapot, minthogy lejárt volna az időkorlát (3 óra), mert a felkészítő tanár elevenen megnyúzott volna - tavaly volt egy merész csaj, aki 'csak' két órát és negyven percet ült rajta, aztán kiment a teremből. Csak annyit láttunk, mikor kijöttünk húsz perc múlva, hogy a tanárnő még mindig szidja, szapulja, ő pedig sír egy padon. Pedig 95%-osra írta meg. - Tehát volt további bő másfél órám. Szerencsére jó előre elkértem BB pulcsiját. Eredetileg az illata miatt, idegnyugtatónak. :) És ekkor jobb híján nekiálltam verset írni.A pulcsi ihlette, és sok magányos éj.
6os szótagszám, keresztrím (kivéve a keretet)

Nagy csoda még

 Újabb időmértékes vers! El sem hiszem. Már nem csak az OKTV előkészítőnek, de egy viszonylag új és nagyon kedvessé vált barátomnak is köszönhetem. És talán Arany Jánosnak. Valamint természetesen a 'múzsának', BB-nek. :)
A nagyobb élmény érdekében javaslom skandálva olvasni a verset - akár fejben is. ;)
A cím is egy choriambus! :D

Barna szemedben vágy tüze ég,
Két kezed által olvad a jég,
én nem is hittem ezt soha rég,
régi a dal, de nagy csoda még;
ajkamat éri szádból a lég,
meg van idézve észnek a vég.

Mélyre belül rég vágy tüze rág,
furcsa az érzés, szűk ez a tág,
mert vele mindig más a világ.
Dörren az ég és rezzen az ág,
felrepül onnan csipkevirág,
friss szerelembe jól bele vág.

Füstbe ment terv

Így az OKTV-készülés hetében nem nagyon van időm írni, de ez hazafelé sétálás közben gyökeret vert az agyamban. Tehát: életem első időmértékes verse!!! Sosem hittem, hogy lesz ilyen. És ráadásul felező nyolcasok és páros rím. Akkor ez már szimultán verselés? Most tényleg?!
Amúgy igen, a cím is behoz egy kis intertextualitást. Mert miért ne? :)) És tényleg nem lett semmi az eredeti tervekből - lettek helyette újak. ;)

Szeme égőn szivemért nyúl,
odaadnám, szava elfúl;
nem akart ő, szive másé
- ölel ismét, s a bukásé.
Agya látván vereségét,
ki se várván csata végét
szabad érzést, egy utat hágy:
leteper hát szerelem s vágy.

Az angyal karjaiban

Destiel. Songfic (első songficem úristen nemvagyok normális). Erre a számra. Egyperces.

Duplanyelvtan - duplanyomor - duplanyekk

Tegnap a szokásos keddi utsó két óra duplamagyar felállás volt, de ezúttal nem a kellemes, bódító irodalommal kezdtünk, ami segítene túlélni a nyelvtant. Nem, most MINDKETTŐ nyelvtan volt. És a már unalmassá váló, értelmetlen, érdektelen táblamásolás. Az én esetemben tábla-nem-másolás. És a tanárnő egészen hipnotizáló hatású, furcsa mintás - amúgy nem rossz - ruhájának bámulása.

Végre megint duplamagyar,
hangulatom ezért fanyar,
főleg, mert az irodalom,
helyett is csak, borzadalom,
nyelvtan tétel-másolás jut,
csöpp türelmem messzire fut.

Absztrakt minták, sötét lepkék,
mély tengerszín és türkizkék.
Agyamban csak színes pacák,
ez egy bajszos, kövér pacák,
az meg zsiráf, hosszú nyakú,
és egy asztal, kör alakú.

Aztán már más, összefolyik,
kacsamama, éppen tojik,
Prométheusz tüzet lenget,
Apollón meg lantot penget,
keskeny csípő, szélesebb váll,...
a tanárnő mögöttem áll!

Arany-ara ara-nyara

Már nem emlékszem, mikor vettük Ady Harc a Nagyúrral c. versét, valamikor tavaly... de azon az órán biztosan nem volt füzetem. Ugyanis alig pár perce találtam egy megtépázott lapot, amire a verssel kapcsolatos elemző megjegyzéseket írtam akkor órán. Az alján ez a hat sor figyelt. Gondoltam, akkor már ennek is itt a helye, habár egyértelműen befejezetlen... :)

Fényes mosoly arany-arcán,
jót derül a pórnép harcán.
Kendőt köt és kalapot húz,
Szakácsnője éh-holtat nyúz.
Ő a híres 'Arany ara',
újra itt az ara-nyara.

Itt emlékeim szerint valami gonosz-keserű-hitetlen sorok jöttek volna. Természetesen nem happy end. De sajnos nem rémlik, hogy pontosan mi lenne, és nem szeretek régi, elfeledett verskezdeményeket előkapva befejezni, mert akkor már teljesen más lesz, mint ahogy eredetileg megszületett. És ez a kezdet NEM arra született a fejemben, amire most végződne. Így marad töredék... :(

666 !

Tudom, hogy más blogokon 100, 200, 500 meg 1000, sőt 100 000 oldalmegjelenítés után szokás kiírni, de szerintem a 666 sokkal menőbb! :D
Ugyanis ma este elérte a blog PONTOSAN a 666. megtekintését! *cheers up*

Tudom, elég gagyi kis szám, de ilyen sem lesz többet...
És akkor zárójelben és halkan ajánlanék egy zenekart, akiknek viszonylag sok számukban szerepel az Ördög. És rockot játszanak. Két nappal ezelőtt mutatta nekem egy nagyon jó barátom, és azóta imádom őket. Tenacious D. Ha valakit érdekel, hallgassa meg a Classico-t (én ezt hallottam először, és azonnal tudtam, hogy ez VALAMI), vagy a Beelzeboss-t, esetleg a Kickapoo-t. :)  <3

A szenvedés folytatódik

- avagy már feladtam a nyelvtanórákat. De legalább az irodalom megint jó. :) Viszont ma nyelvtan volt első órában. És vad táblamásolás. Szóval részemről született 7x4sor, mindegyik 8 szótag, és a sorok végén párossával egymásra rímelő szó van. De már nem merem versnek nevezni, mert nem az. Formailag talán. Tartalmilag tipikusan olyan, amilyet unalmamban írok órákon. Tavalyi, tavalyelőtti füzeteimben tucatnyi ilyen van. Sőt, összesen legalább 150 db. Utcagyerek- és magas irodalmi szókincs váltakozik bennük. Elég szórakoztató. Ez kevésbé érdekes, de jóval aktuálisabb. Mai. :)

Megint magyar, tételóra,
nem figyelek tanár-szóra;
miért tenném, veszett az ügy,
elfagyott a ki sem nőtt rügy.

Az osztályom hősen küzd még,
kezük alatt a füzet ég,
tollszár suhan, tinta folyik,
és egymásba gabalyodik.

Fekete szó, kék vázlatpont,
táblánk elöl mély tudást ont,
mégsem hiszem, hogy eljutna
hozzánk, csak ha szállna, futna.

Sprintelne az elménk felé,
erőszakkal jutva belé,
akkor talán hasznos lenne,
az óra sem kárba menne.

Hál'Damonnek lassan vége,
úgyis kísért majd emléke,
mert pótolni muszáj leszek,
az Ecserin ezt nem veszek.

A tanárnő kockás ingben
kopog felém, mint a ringben,
kék sarokban villog szeme,
pirosban én, ellenfele.

De csöngettek, tehát nyertem,
egész órán nem figyeltem,
mégsem kapott rajta, hehe,
hogy elsodort költés heve.

Újabb lírai alkotás. Firkálás. Ami külön vicces, hogy a blogot eredetileg EPIKAI jellegű írásoknak, főleg fanficeknek, esetleg novelláknak indítottam. És nagyon elment más irányba. Mert ezeket mindig ontom magamból, ténylegesen írni pedig időre lenne szükségem. Ami nincs. Ezeket csak begépelem, azokhoz órák, napok kellenek. :( De az ötletek csak gyűlnek, gyűlnek, és gyűlnek. Hátha előbb-utóbb....

Már ez sem jó

... , avagy a magyaróra sem nyújt többé örömet. Pedig az elmúlt években nem egyszer csak ez tudott rávenni, hogy bevonszoljam magam a suliba. És most elromlott. Rohanunk, mert érettségi. Rohanunk, fogalmam sincs, hova, és miért. De meggyőződésem, hogy a módszer rossz, és hamarosan be fog bukni. Addig meg vágom a fejeket a hátsó sorban, és biggyesztem az ajkam, ha eszembe jut, milyen volt tavaly. Ezt ma hoztam össze, miután feladtam, hogy kapkodva írjam, amit kéne.
Nem túl releváns utóirat: ma lett hivatalosan is nagykorú az egyik osztálytársam, akinek nagyon szeretem a verseit, és bár nem vagyunk puszipajtik, titokban rettentően kedvelem. Neki ajánlom/küldöm ezt a pár versszakot. Remélem, mindketten túléljük a nyelvtan tételeket és Babitsot. :)

Orpheusz és Hádész néz le,
Apollónnal megtetézve
le a falról, és rengeteg
'Bibliai történetek'.

Körülöttem osztálytársak,
nem sokáig, egy év már csak;
a tanárnő laptopnál ül,
felé nyitott minden száj, fül.

Táblán pereg ezer dia,
sebességben van a hiba,
mert bár színes, de hiába,
gyors a tempó, a picsába!

Lemásolni esélyünk sincs;
értem én, hogy minden perc kincs,
de ennek így nincs értelme,
fel sem fogja dicsért elme.

Hisz hiába vagy itt okos,
ha a tanár több száz fokos,
érthetetlen tűzzel égve
kattint, új diára lépve.

Elmosódott szavak futnak,
a füzetig el nem jutnak,
csak kétségbe esve írjuk,
kaparjuk, de már nem bírjuk.

Én is inkább rímet költök,
sok üres sort ezzel töltök
inkább ki, mint hülyeséggel.
Érettségi! Kit érdekel?

Budapest fényei (egyperces)

Hazafelé eszembe jutott egy régi, vicces kis történetem. Azóta is emlegetik nagycsaládi összejöveteleken. Szerencsére ez még a jobbak közé tartozik... :)

Lelkes kis óvodásként, majd kisiskolásként minden rajzpályázaton és -versenyen elindultam. Egyik alkalommal anya úgy jött haza, hogy "Budapest fényei" címmel kell alkotásokat készíteni, és beküldeni. Biztató mosollyal zavart el éjszakai várost rajzolni engem és az öcsémet, amíg összedob valamit vacsorára.
Mi izgatottan papírt húztunk magunk elé, kikészítettük a színesceruza-készletünk egy részét az asztal szélére, és nekiláttunk. Ami úgy kezdődött, hogy az öcsém azonnal vonalakat húzott, firkált, radírozott. Én csak ültem, és gondolkodtam, mit is rajzolhatnék.
Aztán az öcsém összegyűrte a lapot. Újat kezdett. Én még mindig csak ültem, jól megfontoltam aznap este, mi is kerüljön a lapomra. Mikor mellettem az öcsi már legalább az negyedik lapot vette elő, én is felemeltem a ceruzámat. Pontosan tudtam, mit fogok csinálni. A kisöcsém kezében megállt a grafit, és úgy döntött, megvárja, mihez kezdek, aztán majd lemásolja. Egyedül úgysem jut semmire, és én mindig jó dolgokat találok ki.
Óvatosan a rajzlap közepéhez illesztettem a ceruzát, és rajzolni kezdtem. Az öcsém a karom alatt leselkedve próbálta másolni.
Anya bekiabált a konyhából, hogy vacsora van. Abbahagytuk a munkát, rohantunk enni, betömtük a kaját, és sprint vissza alkotni. Végül egyszer csak kész lett. Úgy minden átmenet nélkül. Az egyik pillanatban még épp csak kitaláltam, mi legyen, aztán azt vettem észre, hogy az utolsó simításokat végzem.
Nagy büszkén vittem anyának a rajzot, mutattam, én ezt csináltam. Mögöttem sorakozott az öcsém is, kezében a saját kis lapja. Anya tőle is elkérte, egyszerre nézte meg őket. Elmosolyodott, mikor meglátta, hogy az öcsém ugyanazt rajzolta, mint én. Illetve próbálta. Bizonytalanabb vonalak, durvább színezés, aránytalanabb tárgyak. De amúgy ugyanaz. Nem tudom, hogy volt képes mindig mosolyogni rajta. Én általában felrobbantam a méregtől, hogy a kis féreg csak másolni képes. Aznap este valahogy mégsem érdekelt.
Hosszas vizsgálódás után anya ránk nézett, a lapokat az ölébe engedve. Csak nézett, fürkészett.
- Komolyan ilyennek látjátok Budapest fényeit éjjel? - kérdezte végül.
- Igen - bólintottam. Az öcsém is helyeselt. - Miért, ez nem jó? - szontyolodtam el. Sokat dolgoztam azzal a rajzzal. Nem értettem, miért ne lehetne tökéletes.
- Dehogynem, nagyon ügyesek vagytok mindketten! - mosolyodott el megnyugtatóan anyukám, és itt azért vetettem egy lapos pillantást az öcsémre.
- Akkor meg? - értetlenkedtem.
- Hát... Ennél a pályázatnál szerintem a kivilágított Lánchidat vagy a Parlamentet várják beküldeni - magyarázott sóhajtva édesanyám. - Nem pedig a buszmegállót.
- Dehát az is Budapest egyik fénye! - tiltakoztam hevesen.
Nekem igenis az a lámpa jelentette Budapest éjszakai fényeit. Citromsárga, sápadt sárga, félsötét bokorral oldalt. Kis narancssárga kukával, koszos kis rácsos ülőkékkel a fülkében. A maga teljesen megszokott és unalmas, számomra mégis olyan különleges valójával. Minden este azt láttam, ha kinéztem az ablakon, minden nap arra értem haza, reggel azt láttam, mikor suliba indultam. Ha sötét volt, mindig megbízhatóan világított.
Végül beküldtük a rajzokat, de semmit sem nyertünk. Csak legyintettem, fáradt sóhajjal, mikor nem kaptam jutalmat. Ezek a felnőttek annyira beszűkült látókörűek. Nem értik, hogy az a lámpa nagyobb jelentőségű, mint a sok színház meg híres épület. Nem értik meg, hogy ez fontosabb, ezt mindenki láthatja, csak nem veszi észre. Nem értik a gyermeki ártatlanságot. Nem értik a művészetet.
Így utólag már csak arra lennék kíváncsi, vajon milyen fejet vágtak, mikor meglátták a rajzomat. Röhögtek, vagy tetszett nekik? Esetleg rossznak tartották, csak mert nem egy hülye híd van rajta? Szerintem szimplán nem tudták hová tenni, és félrerakták. Nem volt fontos. Meg sem jegyezték. Aztán választottak egyet a százötven Lánchíd és a kétszázhúsz Parlament közül...

Hiányzik

Éppen most született. Fél órán belül. Azonnal. Betűről betűre igaz. <3 :$

Hiányzik a szemed,
csokoládébarna.
Puha ölelésed,
gyógyír minden bajra.

Hiányzik a csókod,
vad viszonzást kérő.
Óvó ölelésed,
bármivel felérő.

Hiányzik a hangod,
megnyugtatón zengő.
Meleg ölelésed,
még többért esengő.

Hiányzik a tested,
hozzám préselődő.
Örök ölelésed,
tovább érlelődő.

Hiányzik türelmed,
lelket balzsamozó.
Híres ölelésed,
a megnyugvást hozó.

Hiányzik illatod,
otthonos, a Tiéd.
Vágyom ölelésed,
csak azt, mást senkiét.

Hiányzol, bár itt vagy:
most is Téged hívlak,
Mégis csak akkor jó,
ha ölelni bírlak.

Segítség, karácsonyfa vagyok! (Csillagainkban a hiba)

A filmben azt mondja Gus, hogy már tudott rettentő helyzetéről, mikor Hazel rosszul lett. Így azonban nyilván nem mondhatta el azonnal. Ezért csak Amszterdamban kerül sor a megrendítő beszélgetésre. De mi játszódott le Gus-ban, míg Hazel eszméletlenül szenvedett a kórházban?

Hazel Grace, mi lesz már? Legalább nyolcadjára hívom, egyre kétségbeesettebben, és továbbra sem veszi fel. Ugye nincs valami baj? Biztosan csak elmerült valamiben.... Biztosan csak megharagudott rám valamiért, és most ingerült szemforgatással teszi félre a telefont, nem véve tudomást szinte már zaklatásnak minősülő kapcsolatteremtési kísérleteimről. Azt kívánom, bár igazam lenne.
Ekkor végre felveszi valaki a vonal másik végén. Csönd. Reszketeg sóhaj.
- Halló? Hazel Grace? Mi a baj? - szólongatom aggodalmasan.
- Augustus? - válaszol egy fáradt, rekedtes női hang.
- Mrs. Lancaster! Mi történt? Hazel Grace jól van? Odamenjek? - hadarom zaklatottan, ahogy az előbb elkézelt rémképek újra lejátszódnak lelki szemeim előtt.
- Hazel-nek megint rohama volt. Felgyűlt a víz a tüdejében, de már behoztuk a kórházba, és leszívták. Csak a szokásos. Hamarosan minden rendben lesz, nem szükséges idejönnöd - nyugtatgat kedvesen. És teljességgel hiábavalóan.
- Indulok - közlöm kurtán, és máris félúton járok felfelé a szobámból, fél kézzel egy kardigánt ráncigálva a vállamra. - Hamarosan látom! - köszönök el, majd bontom a vonalat.
A kórházba vezető rövid út gyötrelmes. Tudom, hogy Hazel Grace jól lesz, hogy nincs nagy baj. Elhittem Mrs. Lancasternek. De attól még látni akarom a saját szememmel, magamhoz húzni, óvatosan, védelmezően ölelni, hogy megbizonyosodhassak róla, minden rendben.
Veszek a mély levegőt, hogy kissé megnyugodjak, majd befordulok a sarkon. Egy fekete Audi kis híján belém rohan nagy sietségében. Vagy csak én voltam figyelmetlen. Nem tud érdekelni, ahogyan az sem, mikor áthajtok egy út széli virágoskerten. A fogaim közé kapott cigaretta kilapul, elázik a nyáltól, ahogy türelmetlenül, aggodalmasan rágcsálom.
Satufék, nagy gumicsikorgással vágódok be teljesen szabálytalanul a parkolóba, egyszerre két helyet foglalva el. Berontok a főbejáraton, és futólépésben közelítem meg az információs pultot, már amennyire az másfél lábamtól kitelik. Ekkor észreveszem Hazel Grace apját a váró fala mellett, és éles jobbkanyarral irányt váltok.
- Mr. Lancaster! - üdvözlöm kurta biccentéssel és rövid kézfogással. - Hazel Grace? - fürkészem figyelmesen az arcát, bármiféle nonverbális válasz után kutatva.
- Alszik. Nagyon kimerítik a rohamok - magyarázza. Legszívesebben keserűen felkacagnék. Naná, hogy kimerítik, hiszen gyakorlatilag haldoklik! A határon egyensúlyoz. De visszafogom magam. Én udvarias vagyok, és meglep, hogy erre külön emlékeztetni kell magamat. Mr. Lancaster nem ártott nekem, nem tehet semmiről, sőt! Nem érdemelné meg, hogy rajta vezessem le a feszültségemet.
- Bemehetek hozzá? - kérdezem inkább reménykedve, hogy eltereljem  figyelmemet.
- Csak családtagok látogathatják - csóválja a fejét szomorúan az én harcos lánykám apja. Pillantásából együttérzés sugárzik. Lemondó sóhajjal fordítok hátat, odacammogok egy műanyag székhez, és ledobom magam, hogy szegény ülőalkalmatosság tiltakozva felnyekken.
Tudom, hogy semmi értelme maradnom, de nem bírok hazamenni. Úgy érzem, itt a helyem. Egész pontosan Hazel Grace mellett lenne a helyem, de jelenleg ez a legjobb, amit ki tudok hozni a dologból. Szóval csendesen, melankolikusan merengve bámulok magam elé. Nem is annyira Hazel Grace állapota aggaszt, mint a sajátom. Amit épp készültem elmondani neki. Megvallani. Így persze egészen más a helyzet. Most az az elsődleges, hogy Ő jobban legyen. Lehetőleg gyorsan, hogy ne lépjenek fel komplikációk az amszterdami út kapcsán.
Egy idő után, ami lehet akár egy óra is, vagy tíz perc, vagy talán fél nap, megjelenik Mrs. Lancaster. Szeme alatt karikák, orra vörös a zsebkendő dörzsölésétől, de amúgy egészen bizakodó és kedélyes. Odajön üdvözölni, udvariasan feltesz pár kérdést, megszorítja a vállam, mosolyog, és hazaküld aludni. Felnézek rá eltökélt, kemény pillantásommal, és nem szólok semmit, de érti. Szánakozás csillan a szemében, és egy kis szeretet is. Megbecsülés. Elnézően elmosolyodik, majd a férjébe karolva távoznak.
Én még mindig ott ülök. Hamarosan kipuhatolom a recepciós hölgytől, hogy hol van Hazel Grace szobája. Magabiztosan felsétálok a lépcsőn, majd belesek az ablakon. Egy orvos áll az ágy mellett, a csöveken ellenőriz valamit. Továbbsétálok, hogy ne keltsek gyanút, mikor kijön. Alig pár perc múlva elhagyja a betegszobát, egyedül hagyja a bent fekvő lányt.
Beslisszolok a lehető legkisebb zajt csapva, majd halkan becsukom az ajtót. Az ágy felé fordulok.
Hazel Grace karjából csövek lógnak ki, száján oxigénmaszk. Olyan apró és törékeny. Még jobban, mint normális esetben. Összeszorul a mellkasom.
Leülök az ágy melletti székre. Kényelmetlen, de szinte észre sem veszem. Gyengéden két tenyerem közé fogom Hazel Grace egyik törékeny kis kezét. Jéghideg. Mert nem jut bele elég oxigén, ő mondta egyszer.
Ahogy ott ülök néma csendben, a gépek csipogása és szörcsögése közepette, újra lejátszódik a fejemben az oly gondosan előkészített beszédem. A beszédem, melyben elmondom neki, hogy újra elkapott az a rohadék. És meg fog ölni. Itt már nincs mit tenni ellene, maximum kicsit lassítani lehet a leépülés folyamatát. És fáj is. Még nem annyira, de a gondolat így is megmérgez mindent.
Aztán rápillantok a bájos, sápadt arcra a hófehér párnán. És elhatározom, hogy hátralevő életem minden egyes percét ki fogom élvezni. Erős leszek, vidám, gondtalan. Még nem haltam meg, tehát élni fogok! Mégpedig olyan életet, amely érdemes a megőrzésre, az utókor számára emlékezetes lehet. Hős leszek. Remélhetőleg Hazel Grace hőse. Ha ő is úgy akarja...
Előbb persze illene felvilágosítani a nyomorult helyzet igazán mély nyomorultságáról. De még nem most. Most pihennie kell. Regenerálódni. Aztán vár rájuk egy felejthetetlen utazás Amszterdamba! És az ő legfőbb feladata biztosítani, hogy csodás és emlékezetes legyen az a pár nap Hazel Grace számára. Tehát az is lesz.

Hazel Grace, Gus hörcsöge

Hazel Grace tudni akarta, mi történt Van Houten könyvének vége után: Anna anyjával, és Sziszifusz hörcsöggel. Én meg arra voltam kíváncsi, hogy mi történt Hazel Grace-szel Gus halála után, illetve mi történik majd Isaac-kel mindkét barát halála után. Vajon mennyire volt igaza a két fiatalnak a halál utáni állapotról?

Hazel Grace zokog, és a fiú úgy érzi, előbb-utóbb minden helyre fog jönni. Sosem gondolta volna, hogy ennyire tud örülni, amiért a szerelme zokog.
Aztán meghalt.

A fizikai fájdalmak, a marcangoló gyötrelem, a fuldokló, szédelgő, határvonalon lebegő állapot - megszűntek. A gépek zakatolása és csipogása, anyja görcsös, borzalmas, folytonos sírása, melyeket csak egy vékony fátylon keresztül hallott; az orvosok aggódó, szánakozó, lemondó pillantásai elmosódtak, csakúgy, mint szülei vörösre sírt szemei; a kórházi ágynemű kemény, örökké hideg merevsége csupasz bőrén - megszűntek. Minden megszűnt.
Illetve majdnem minden. Bár nem volt többé teste, továbbra is FÁJT. Nem tudta, hogy fájhat, ami nincs, hogy érezhet valaminek a helyén fájdalmat. De érezte. Örökké. És nem jobban örökké, mint Isaac és Monica "örökké"je. Ugyanis egyszer ennek a fájdalomnak is vége lett.
Abban a pillanatban lett vége, mikor meglátta Hazel Grace gyászának megnyilvánulását. Azt hitte, felkészült rá, azt akarta hinni, hogy felkészült. Mekkorát tévedett!
A lány az ágyán feküdt, mellette az elmaradhatatlan kis oxigénpalack, orrában a cső, ami az életben maradásáról gondoskodott. Körülötte drámai csönd, mintha az idő, a tér, minden megállt volna, hogy Hazel Grace gyászában osztozzon. A fájdalom ilyen. Megköveteli, hogy érezzék. Húsba vágó mélységgel. Lélekbe maró mélységgel.
Augustus látótere leszűkült az ágyon összekuporodva fekvő lányra. A szerelmére, aki vonaglott fájdalmában, remegett, reszketett. Üvöltött, vonyított, szinte már állatiasan. Halkabb volt, mint az őrjöngő fenevadak, de nem kevésbé gyászos. Csupán csökkentett tüdőkapacitása nem tette lehetővé számára az igazán mélyről feltörő ordítást. Ömlött a könnye, folyt az orra, arca vörösre dagadt a sírástól.
Nincs fájdalmasabb, mint így látni életed szerelmét, tudván, hogy nem tehetsz érte semmit. Nem szólhatsz hozzá, nem érintheted meg, sehogy nem teremthetsz vele kapcsolatot. Talán már meg is szűntél létezni. Nem volt elég a levágott fél láb, a sok gyötrelem, most a lelki kínzáson a sor, mely rosszabb, mint eddig bármi.
Hazel Grace kapkodni kezdte a levegőt, hisztérikusan, fájdalmasan. Gus rettegve próbált közelíteni, de nem tudott. Nem volt teste, nem volt semmije. Kiáltani akart a lány szüleinek, de nem volt szája, nem voltak hangszálai. Azonban ők megérezték a bajt, és jöttek. Hazel Grace kétségbeesetten próbált levegőhöz jutni, küzdött, de az oxigén csak nem akart bejutni a szervezetébe. Gus tudta, hogy ha lenne teste, most kiverné a jeges veríték. Mrs. Lancaster nyugtatóan simogatta lányának hátát, míg Mr. Lancaster sürgetően intett neki, hogy álljon félre, hadd kapja karba a lányát, hogy rohanhassanak a kórházba. Azonban a nő nemet intett fejével, és olyan erővel szorította magához Hazel Grace-t, mintha így próbálná a felszínen tartani, nehogy megfulladjon saját könnyeinek tengerében. Augustus ezalatt minden erejével a lány mellkasát szuggerálta, mintha ezzel működésre bírhatná a tüdőket.
A módszer - csodák csodájára - működött. Hazel Grace reszketve fújta ki a levegőt, sípolva, hörögve szívta be az új adagot, de szép lassan megnyugodott. Gus legszívesebben lerogyott volna az ágy szélére megkönnyebbülésében, de nem volt feneke, amire rárogyhatott volna.
A lány kimerülten szipogott, továbbra is sírásra álló szájjal. Gyakorlatilag ki sem látott a sós könnyektől felpuffadt szemein. Aztán egyszer csak, egyik pillanatról a másikra, nyöszörögve a gyötrelemtől, mellkasán a pólót gyűrögetve, de elaludt.
Mr. és Mrs. Lancaster aggódó pillantást váltottak, majd lábujjhegyen kiosontak a szobából. Gus be akarta takargatni Hazel Grace-t egy pokróccal, de nem tudta megtenni. Végig akarta simítani kipirult, könnyektől csillogó arcát. Könnyed csókot akart lehelni a fájdalomtól gyűrött homlokra.
Mégsem tehette. Ennél nagyobb gyötrelmet nem tudott elképzelni. Ennek ellenére maradt, és éberen őrizte Hazel Grace álmát.

A temetés megrendítette. Számított rá. Felkészült. Legalábbis azt hitte.
Mikor Hazel Grace beszéde következett, már előre büszke volt. Aztán a lány visszahajtogatta az oly sokszor átolvasott lapocskát, és teljesen mást kezdett el, mint ami oda volt írva. Gus először meglepődött, aztán kicsit szomorkásan törte a fejét a miérten. Ő szerette azt a beszédet. Aztán az egybegyűltek arcán megjelentek apró félmosolyok, büszkén csillogó szemek bámultak a fekete koporsóra. És akkor Augustus megértette, amire Hazel Grace pár perccel korábban már rájött.
A temetés nem neki van. Neki az élet volt. Ez az életben maradottaknak van, akik őt gyászolják. A beszéd nyilvánvaló hazugság volt, ezt mindenki tudta. Mégis, senki nem jegyezte meg, sőt, úgy tűnt, elhiszik. Tudták, hogy szenvedett, tudták, hogy feladta, tudták, hogy roncsként halt meg. Mégis elhitték Hazel Grace meséjét az ő hősies lovagjáról.
Gus csodálkozott, undorodott, majd megértette. Ha lett volna szája, ő is elmosolyodik. Büszke volt az ő okos szerelmére, aki gyorsan felismerte a helyzetet, majd alkalmazkodott az elvárásokhoz. Önzetlenül.
Aztán beült a kocsijába, és nagyon mérges volt. Összegyűrte a levelet is. Gus szíve sajgott volna, ha még meglett volna. Mikor Hazel Grace beindította a kocsit, és felgördült az útra, csak egy kézzel fogta a kormányt, a másik kezével a homlokát támasztotta. Gus teljes figyelmét és minden erejét arra fordította, hogy azért könyörögjön valami felsőbb hatalomnak, hogy a lány ne szenvedjen balesetet ebben a szívszaggató állapotban.

Isaac végre fellebbentette a fátylat Hazel Grace előtt a levélről. Kis szerelme szaggatottan vette a levegőt, mikor kihajtogatta ölében az összegyűrt levelet, és mohón olvasni kezdett. Gus ragyogott, mikor a lány, hosszú idő óta először, végre boldogan mosolygott. Még ha fájdalmas is volt az a boldogság.

Hazel Grace kisétál a kertbe, kis oxigénpalackos táskájának gurulása és puha lépteinek koppanása az egyetlen hangforrások. Leheveredik a fűbe. Újra kihajtogatja a levelet, és végtelenedik alkalommal olvassa el. Felnéz a csillagokra, és Gus esküdni merne, hogy látja őt. Annyira akarja, hogy Hazel Grace lássa őt! Aztán a lány tekintete továbbsiklik, elgondolkodóvá válik. Végül sírni kezd.
A halk, panaszos sírásból rövidesen fájdalmas zokogás lesz. De ez már a feldolgozás, az elfogadás zokogása. A megszokott zokogás. Ez is tépi, szaggatja a lelket, de hamarosan vége lesz, elcsitul, és egy kis ideig kiszárítja a könnycsatornákat. Gus hálás az ilyen zokogásokért, mert ezek után Hazel Grace képes mosolyogni, enni, Isaac hülyeségein nevetni. A következő ilyen zokogásig majdnem boldog lehet.

És végül is ez a hullámvasút, minden zokogás, minden boldog szigetecske a könnytengerben, mind csak közelebb és közelebb visznek a halál pillanatához. Ami fájni fog, kegyetlenül fájni. Hiszen ez a lényege. De egyszer annak is vége lesz.
Nem is olyan soká. És akkor Hazel Grace is meghal. Eltávozik az élők közül, és csatlakozik hozzá. Együtt világítanak majd az égen, együtt vigyázzák majd az életben maradottakat, együtt óvják szegény, magányos Isaac életét. Ugyanis angyalok léteznek. És Augustus Waters már egy közülük.

Narancssárga almapizza (WTNV - Cecilos)

Rövidke Cecilos történet a jelenlegi legújabb, 49/A -val jelzett Welcome To Night Vale rész alapján. Spoiler alert! - aki még nem hallgatta meg esetleg, csak saját felelősségre olvasson most tovább. A történet közben egy részt szó szerint idéztem, saját(!) fordításban. Ami szegényes angol tudásomat ugyan nem vette nagyon igénybe, de nem garantálom, hogy valóban azt írtam le, amit hallhattunk. :)

Macskamorgás hangja ébresztette nyugtalan álmából. Hirtelen ült fel, és egy pillanatig nem tudta, hol van, miért van ott, és mikor van ott. Aztán valami nagy és tüskés lebegett fölé, egyetlen szemével mereven előre bámulva. Cecil megnyugodva hanyatlott vissza a neonsárga párnák közé. Csak Khoshekh az.
Fáradtan felnyúlt, és megcirógatta a cica hasát, gondosan ügyelve, hogy véletlenül se érjen hozzá a sérült mancshoz, mely még rendkívül érzékeny volt, mint azt az előző esti balesetnél is tapasztalhatta.
Éppen azon volt, hogy vacsorát kotyvasszon magának és az ideiglenesen nála gyógyulgató macskának, felhasználva ehhez Carlos különböző méretű és formájú, érdekes kis üvegcséit, egy narancssárga almát, néhány sejtelmesen vigyorgó Velociraptor-tojást és sok csőtésztát.
Őszintén szólva sosem volt a konyha ördöge, de nagyjából teljesen biztos volt benne, hogy így sikerülhet házi készítésű pizzát sütnie. Rendelt volna Big Rico-tól, de sajnos ő is fogságba esett a pikniken, és még nem sikerült megszöknie, így Cecil kénytelen volt ellátni saját magát.
Normális esetben Carlos főzött. Mindig Carlos főzött. Cecil pedig ült, és újságot olvasott. Pontosabban úgy tett, mintha újságot olvasna, miközben a papír fölött átlesve nézte barátja kecses mozgását, ahogy egyik edénytől a másikig szökdécselt, dudorászva, hosszú nyelű keverőkkel hadonászva, tökéletes hajának göndör fürtjei minden szökkenéssel a levegőbe ugrottak, libbentek, édes káoszukkal magukra vonzva Cecil tekintetét.
Néha beszélgettek is közben, de ezt Cecil nem szerette, mert a konyha és az étkezőasztal közti távolságon átkiabálni nem volt egyszerű, ha olyan hangerővel akarta kivitelezni, hogy a Titkos Rendőrség is könnyedén hallja a főzőcskézés alapzaja mellett.
Cecil elszomorodva bámult a ragacsos, narancssárga almapürére, ami egy kupac tészta tetején rotyogott magányosan. Magányosan, mint ő maga. Hiányzott neki Carlos. Remélte, hogy mihamarabb visszatér.
Nem kereste, mert nem akarta megzavarni a legújabb kutatását - biztos volt benne, hogy a munkája miatt van távol. A StrexCorp-nak nem sikerült elkapnia, naná, hogy nem, hiszen ő Carlos. Tökéletlen, tökéletes, csodálatos Carlos. Aki olyan szenvedéllyel él a munkájának, mint talán még maga Cecil sem. Nyilván megint valami nagyszabású terve van, mint mindig, tele bonyolult elképzelésekkel és ábrákkal és jelekkel és érthetetlen értelemmel. Carlos egy zseni.
De azért baszottul hiányzott.
Éles sípolás törte meg a narancssárga massza kitartó rotyogásának monotonitását, mire Khoshekh, aki Cecil mögött lebegett, panaszosan felmordult, megmaradt szeme vadul pásztázta a lakás kerek falait. Semmit sem talált, de Cecil tudta, hogy csak a Titkos Rendőrség az. Túl sokáig nem kommentálta a cselekvéseit. Valahogy nem volt hozzá kedve Carlos nélkül.
- Éppen pizzát sütök vacsorára az imádnivaló kisállatkámnak és magamnak. A lábamon vörös cowboycsizma, fölötte terepmintás térdnadrág, fehér... - akadt el egy pillanatra a hangja, majd szipogva folytatta: - ...fehér laborköpeny, kacsás nyakkendő és fekete baseballsapka. A hőmérséklet egészségtelenül magas, mint mindenhol Night Vale-ben.
A sípolás elhalt, így Khoshekh megnyugodva lebbent feljebb másfél lábnyit, amire azonban Cecil nem számított, így mikor megfordult, és kinyúlt, hogy megvakargassa a cica fülét, véletlenül a sérült mancshoz ért hozzá, ami ott lebegett, ahol két pillanattal korábban még a fej.
Khoshekh felborzolta a hátán és a farkán a tüskéket, kivillantotta csinos kis agyarait, és sértődötten, fájdalmasan felordított. Cecil mentegetőzve, bűnbánóan kapta el a kezét, de már késő volt. A baj megtörtént. Khoshekh sírva akadt. Cecilnek órákba telt megnyugtatni, de nem sajnálta az időt és energiát szegény pórul járt cicustól.
Így aztán most különös óvatossággal kényeztette a macskát, alulról bámulva fel rá. Álmosan hunyta be szemeit, másik kezével oldalra tapogatózva, ahol Carlos szokott feküdni. Hideg űrt tapintott a meleg test helyén, és úgy érezte, a mellkasában is hideg űr tátong. Hiányzott neki a tudós.
Felkelt, és elfogyasztotta az esti pizza maradékát - Khoshekhnek inkább diétás macskatápot adott, mert a cica nem úgy tűnt, mint aki hajlandó újra leküzdeni a torkán akár csak egy falatot is a feketésre sült narancsszín masszából. Kihűlve valóban nem volt éppen jó íze. Cecilnek öklendeznie kellett minden második falat után, de legyűrte, és közben azt képzelte, hogy Carlos valamely fenséges főztjét eszi. Ez segített.
Délelőtt készített néhány fafaragást Khoshekhről, majd lefotózta őket, és fetöltötte Tumblr-re. Látványosan, tagadhatatlanul amatőr munkák voltak, de miután a cicát közvetlenül nem fotózhatta le, ez tűnt a legmegfelelőbb megoldásnak, hogy kielégítse a lelkes hallgatók kíváncsiságát.
Carlos még mindig sehol. Már napok óta nem hallott róla. Vagy hetek óta. Igazából ő sem volt egészen biztos benne. Amíg csapdában volt a pikniken, az idő teljesen kiszámíthatóan viselkedett, és ez megzavarta.
Sóhajtva magára rángatott néhány ruhadarabot, nagyjából arra a testrészére, ahová szokta, majd elindult dolgozni. Azonban az ajtóban eszébe jutott, hogy mi van, ha Carlos pont ma jön haza? Mi lesz, ha ilyen igénytelenül találja itthon? Sosem élné túl a megaláztatást.
Visszafordult. Átöltözött. Nem jó. Megint. Kicsit másképp. Totál rossz. Pocsék összhatás. Borzalmas. Alakul. Megint szar. Ez tűrhető...
Két és fél órával valamint legalább nyolcvan különböző ruhakombinációval később elégedetten lépett ki a hálószobából, karjaiba kapta Khoshekhet, szilárdan elhatározva, hogy a cicának itt az ideje visszatérni a rádióállomás mosdójába, és munkába indult.

"- ... És találtam valakit itt a sivatagban! - Dana hangja lelkes, Cecil pedig élesebben szívja be a levegőt, de nem mer reménykedni.

- Szia, Cecil! A rádióállomásodon való megnyilvánulásomnak személyes és nem személyes oka is van... - Hát Ő az. Az Ő hangja. Folyékony karamell.

...Még az ajtót sem tudtam megtalálni! Végül is a barátod, Dana talált meg engem... - Az ég óvja Danat a Mosolygó Istentől és a Könyvtárosoktól.

...Cecil! Hogy tehettem volna? Egy sivatag közepén vagyok, ami nem ennek a világnak a része!... - A hangjának puszta élvezete is leteríti Cecilt.

... És tartalékolnom kell az aksival, amíg visszajutok hozzád!... - Vissza hozzám. Haza.

... Oh, nézd csak, Cecil, épp a Tumblr-ödön vagyok! És meg kell mondjam, az alkotás csodálatos!... - Csodálatos. Azt mondta, csodálatos. Tetszik neki. Édes, édes Carlos.

Aztán eltűnik Carlos, eltűnik a hangja, és csak Dana marad.

- Még itt van. Carlos, köszönöm neked. Neked köszönhetően láthatom újra az anyukámat és a bátyámat. Egy hős vagy.... Nos, akkor mostantól a 'tudós' lesz az én szavam a hősre... Cecil? Dolgunk van, de hamarosan hazajövünk.... Viszlát, Cecil!"

És vége. Carlos és Dana is eltűnt. Cecil pedig újra magányos, jobban, mint eddig. De ott a reménysugár, hogy Carlos hazajön, és ez elegendő ahhoz, hogy folytassa a légzést, hogy elegendő oxigént juttasson a szervezetébe ahhoz, hogy az képes legyen folytatni a működését, fenntartani az életfunkcióit, míg Carlos hazaér.
Újra együtt fognak élni, együtt elaludni, miután elfogyasztották a Carlos által készített ínycsiklandó vacsorát, aminek a legkevesebb köze sem lesz ahhoz a narancssárga trutymóhoz, amit Cecil szégyenszemre produkálni bírt. Mert Carlos hamarosan hazajön. Haza hozzá.

The Avengers - Hogyan látom a tüzet?

Hirtelen jött ötlet alapján, hirtelen megvalósítva. De csak mert az én fejemben is legalább öt-hat egymástól teljesen eltérő jellemzés létezik a tűzre. Hát miért ne lehetne minden Bosszúállóé is különböző, egyedi, ÉRDEKES? ;) Egyenként kerek 150 szóban írtam meg a véleményüket. A Tietekre is kíváncsi vagyok, így miután elolvastátok, nyugodtan osszátok meg velem, akár egyetlen mondatban is! :)

Nick Fury sóhajtva ült le ultramodern felszereltségű íróasztala mögé, majd hátradőlt a kipárnázott forgószékben, mely inkább forgófotelnek illett be. Maga elé húzta az asztal tetejére dobott fél tucat papírt, mindegyiken különböző külalakkal rótt, odabiggyesztett, odafirkált sorokkal. Ha nem lett volna ott minden lap tetején a név, akkor is könnyedén meg tudta volna állapítani, melyik kitől származik. Így is, hogy egyiknek a tartalmába sem nézett még bele. Az asgardi erőteljes, furcsán szögletes írása; Romanoff ügynök apró gyöngybetűi, a kapitány katonásan egyenes sorai; Barton ügynök nemtörődöm, éles tollvonásai.
Őszintén szólva Fury nem várt túl sokat ettől a kísérleti jellegű felméréstől. Minden Bosszúálló elé toltak egy papírt és egy tollat, majd közölték, hogy írjanak a tűzről. Ahogyan ők látják azt. Hill ügynök reményteli szemei lázasan csillogtak, mikor mindenki, még Tony Stark is írni kezdett. Fury nem akarta lelombozni, nem akarta megkérdőjelezni a feladat eredményességét vagy hasznosságát. Százötven szó, kereken. Se több, se kevesebb. Nem olyan nagy feladat, még mindet elolvasni és kielemezni sem. Már ha ez lehetséges egyáltalán. Elvégre mi derülhet ki százötven szóból, melyet egy random témáról írtak?
Az igazgató előrehajolt, majd olvasni kezdett:

Thor

A tűz hatalmas erőt hordoz magában, sokkal nagyobbat, mint azt el tudná képzelni egy egyszerű emberi lény. Az emberek amúgy is felelőtlenül kezelik, mintha joguk lenne hozzá. Mintha elegendő erejük és hatalmuk lenne hozzá. Valójában nincs, és erre mindig túl későn jönnek rá. Csodálatos, de naiv dolog az emberi elme: magától értetődőnek veszi, hogy uralja a természetet, miközben a természet az erősebb, a természet legyőzhetetlen - és előbb-utóbb megbosszulja, ha ezt elfelejtik a benne élők.
Hogy nekem mit jelent a tűz? Szeretem. Családias, otthonos. Csak túlzottan közel lenni hozzá nem ajánlatos, ezt már gyermekkoromban megtanultam. Nem mindenki bírja olyan jól... Szegény Loki öcsém mindig is idegenkedett tőle. Most már legalább azt tudjuk, miért. Jégóriások.... De hát ezért igazán nem lehet elítélni. Ő az öcsém, akkor is, ha nem az; hiszen a vér mit sem számít, mikor együtt nevelkedsz valakivel, együtt játszol, együtt tanulsz, együtt eszel és nevetsz és küzdesz, és együtt....

Steve

Az emlékeimben ahol tűz van, ott forróság, robbanás, izzadtság is. A tűz emésztve pusztít mindent, felfalja a házakat, az emberek sikoltoznak, míg sziszegve ég a csontjukról a hús, és én nem tudok nekik segíteni. Aztán megfagyok. És mikor újra felébredek, hirtelen képes vagyok meggátolni hasonló katasztrófákat. A tüzet nem tudom irányítani - azt senki sem tudja. De meg tudom menteni az embereket. Védelmezem őket, ahogyan egykor kellett volna. Óvom a gyengébbeket, mert erősebb vagyok náluk. De sajnos még én is gyenge vagyok a tűzhöz.
A lángok pusztulást hoznak, elharapódznak, mielőtt egyáltalán észbe kapna az ember. Pillanatok alatt terjed, ugrál tárgyról tárgyra. Minden érzékszervedet egyszerre ostromolja: a bőrödet égeti a hő, a tüdődet perzseli a forróság, az orrjáratod szinte felgyullad; a látásod korlátozódik az éles fény miatt, mely mindenhol narancssárgán lángol. Mindössze a pattogást, recsegést, ropogást, sistergést hallod. És a sikolyokat, a kiáltásokat, hörgést és nyöszörgést. A tűz rombol és tébolyt szül.

Natasha

Tűz: az élethez szükséges dolog. Mikor kint kemény mínuszok vannak, halálra fagysz a tűz melege nélkül. A hó és a jég mindent ellep, és mindenhová beszivárog - a tűz az egyetlen, ami képes elüldözni, vagy kiszorítani. Nélküle lepotyognának az érzéketlenre fagyott lábujjaid és leszakadnának a füleid. Ami elég kínos, fájdalmas és kellemetlen lenne. Ugyanígy feltétel a vadonban való túléléshez is: ha nincs tüzed, véged van. Éjjel felfalnak a ragadozók, a nyers hús elfogyasztására pedig nem alkalmas az emberi szervezet. Világosság, meleg, előny. Viszont sajnos ritkán élvezheted ezt a luxust. Ha lopakodsz vagy üldözöl valakit, a tűz csak elárul téged. Mikor észrevétlennek kell maradnod, a tűz megengedhetetlen. Olyankor fázol és éhezel a megfelelő felszerelés hiányában, és sóvárogsz a tűz után, ami az ellenségednek megadatott, de neked nem. A hideg és az éhség miatti szenvedés megtanít megbecsülni a tűz melegségét. A tűz eszköz, a győzelem és a túlélés feltétele. A tűz fegyver.

Clint

Kétféle tűz van. Ami kicsi, meleget sugárzó és szükséges. Bevetéseken, éjjelente. Annak a lángjai barátságosan táncolnak, csiklandozzák a fölötte sülő húst, aminek illata szétterjed a táborban, száll és beindítja a nyáltermelést a szádban. Közben beszélgetsz a bajtársaiddal, vállt vállnak vetve, szinte már barátokként. Ezekre a lángokra vigyázni kell, nehogy kialudjanak. És míg órákon át bámulsz a sötétségbe, miközben a tüzet piszkálod, elkalandozol, az alvó kolléganőd tündéri, kisimult arcvonásain tükröződő lángokat figyeled. Ahogy a göndör fürtök maguk is vörös tűzként keretezik a sápadt arcot, és az apró szemöldök finoman megrándul...
A másik tűz akkor keletkezik, mikor kilövök egy nyilat. Ma már minden elektromos, és a nyíl becsapódása robbanást okoz. Szándékosan  célzok úgy, hogy a robbanás ereje elpusztítsa, amit el kell pusztítani. Az a tűz is a segítségemre van, de természetében teljesen különbözik az elsőtől. A nyilaim által okozott tűz fegyver, pusztítás, és emberek ezreinek az élete. A tűz a munkám része.

Bruce

A tűz egy jelenség, valamely éghető anyag oxidációja, fény- és hőhatással jár, visszafordíthatatlan folyamat. Nagyon gyakori kémiai jelenség. De nem csak a tudományokban, a vallásban is nagy szerepe van. Minden nép és minden istenhit más-és-más eredetet és jelképet tulajdonít neki. A görögöknél Prométheusz segítsége az embereknek, Kínában az ötödik alapelem, Egyiptomban az öröklét a főnixmadár feltámadásán keresztül. A keresztényeknél jelentheti a Poklot, a tisztítótüzet, vagy a boszorkányégetésre is visszavezethetjük. A tűz uralásának és felhasználásának megjelenése már egészen az ősemberre visszavezethető, és az idők folyamán egyre jobban megtanultuk alkalmazni. De még mindig zabolátlan és kezelhetetlen. Elég egy apró hiba, figyelmetlenség, és már megtörtént a baj. Kitör, átalakul dühöngő fenevaddá. Mindig ott lappang az esélye, hogy elszabadul, noha a gondtalan emberek szeretnek elfeledkezni róla. És ez végzetes hiba lehet. Mert állandóan ott van, veszélyt jelent. Százezreket pusztíthat el. A látszat ellenére nem lehet kordában tartani. Mint ahogy a Másik Fickót sem lehet.

Tony

A tűz képes biztosítani a megfelelő hőmérsékletet a vas megformálásához, szófogadóan berobban, ha azt kéred tőle, lehetővé teszi a repülést a magamfajta zsenik számára, akik nem pottyantak soha radioaktív sugárzásba, és nem kontárkodtak bele a genetikai állományukba. A lángok engedelmesen létrehoznak neked mindenféle érdekes és izgalmas jelenséget, amiket ha megértesz, könnyedén uralhatod a világpiacot a sok ostoba emberrel szemben, akik nem látják a nyilvánvalót. Gyerekjáték megtollasodni belőle. Aztán elégedetten vigyoroghatsz a világra két apokalipszis elhárítása között.
Még nincs meg a 150 szó? Oh, ez kellemetlen, még csak a felénél járok. Sebaj, tudnék én sokkal többet is írni róla, csak senki sem értené, kivéve Bruce dokit. És ezt nem ő fogja elolvasni. Szóval maradjunk az átlagemberek által érthető szakaszban.
Pepper szerint a lángok nagyon barátságosan tudnak táncolni a kandallóban, ahogy a fahasábokat nyaldossák. Ezt rendszerint azelőtt mondja, hogy én elkezdem nagyon barátságosan a whiskyt nyaldosni a melleiről. Azt is szokta mondani, hogy otthonos melegséget árasztanak. Szerintem az én karjaim is otthonos meleget árasztanak, úgyhogy ilyenkor rendszerint megölelem, aztán... És jéé, sajnos már ki is futottam a meghatározott 150 szóból. Bocs, Fury, a Peppornó (értsd: Pepper-pornó) csak nekem jár. :P

Hozzátok melyik áll legközelebb? És mit gondoltok, a Bosszúállók valóban így látják? :)

Harry Potter - tanárversek

Igen, már ilyen mélyre süllyedtem. De az a fránya történelem egyre kevésbé tud megfogni. Ellenben KOMOLYAN megtetszett, hogy felező nyolcasokban próbáljak meg verset összebarmolni. :)
Mondanám, hogy lehet találgatni, kikről szól a két vers, de szerintem annyira egyértelmű, hogy nem lövök le semmi poént, ha elárulom, hogy Perselus Piton és Minerva McGalagony ihletett meg. :))

Éji hajsza

 Volt egy unalmas töriórám valami politikai pártokról a második ipari forradalom alatt. Nem tűnt túl izgalmasnak. Úgyhogy elfoglaltam magam. :)
Mindenkinek a fantáziájára van bízva, mit lát bele a versbe, és mennyire gondol bele mélyen. Én két szinten éreztem jelentését, míg írtam, de ha csak a történet megtetszik valakinek mindenféle szimbolizmus meg háttértalálgatás nélkül, már annak is nagyon örülök. ;)
Mostanában nagyon bejönnek a felező nyolcasok, és maradtam a páros rím híve, mint azt a vers is mutatja. Vagy legalábbis próbálja mutatni. :$

Heine FORDÍTÁS (Die Welt ist dumm...)

Német órára szorgalmi volt. A német és a magyar a két kedvenc tantárgyam. Ez egy kihagyhatatlan  lehetőség volt, nem bántam meg, hogy (egyedüli lelkes kis nebulóként az osztályomból) megcsináltam. Két verzió is született, más hangulatban és stílusban kissé. :)
Életem első kísérlete fordításra. Sosem gondoltam, hogy némettel fogok kezdeni. És tessék..... :))

Kossuth Lajos azt üzente...

Olvastatok már fanfictiont történelmi személyekről? Konkrétabban Kossuth Lajosról és Móga Jánosról? Nos, ha igen, akkor könyörgöm, írjátok meg nekem, hol, ha pedig nem - ez valószínűbb -, akkor itt az ideje! Hajrá! ;)
!Figyelmeztetés (érdemes komolyan venni) : Nemi erőszak, Slash, 18+ !!!

Csábító bútordarab

Nemrég mesélte a töritanár órán, hogy Viktória királynő korában a terítőknek a földig kellett lógnia, mert Őfelsége úgy gondolta, a csupasz asztallábak pajzán gondolatokat ébresztenek az emberekben. Amint ezt meghallottam, és jót mosolyogtam, jött is az ötlet, hogy írjak. Így, bár fogalmam sincs, mi történt az óra további részében, ez a pici-apró szösszenet megszületett. ;)
Figyelmeztetés: a szokásos agymenés!

Téli alliterációk

Rövidke alliterációs vers. Tél. Hideg és hó és jég és latyak. A HÉVhez az út gyalog 20 perc. De inkább kevesebb, különben elkések suliból. Aztán felszállok a túltömött HÉVre, jó esetben felférek.... Egyszer mire kiértem, ez született meg a fejemben. (Megjegyzés: a térdficam nálam gyakori probléma, úgyhogy ez mindig balesetveszélyes.... :/ )

Fagyos, ficam-félelmes futam
undorító, ultrahideg utam.
Sokszor sáros, sőt, sikamlós,
odafent olvad: oromzatokról omlós.
Csigalassan, csapkodva csúszkálok,
megint megszívom, mégis mászkálok.
Végülis valahogy végigvergődök,
és érdekesen ékelődök
könyökök közé, koporsó-korútól kamaszig.
Hülye, hütyüdli HÉV. Hiába....Havazik...

Forró csoki

The Avengers - Tony/Loki
Fluff veszély. Nyomokban durva beszédet tartalmazhat.
Fogalmam sincs, mikor írtam. Úgy nagyjából másfél éve, egy unalmas fizikaórán, hogy szórakoztassam kicsit a körülöttem ülőket, mikor körbeadjuk. :)
Apró szösszenet, ne habozzatok elolvasni! ;)

Általános zavar

The Vampire Diaries
Komolytalan, kritikus, kicsit keserű káosz.
A történet a negyedik évad vége körül játszódik, mert az ötödiket valahol az elején abbahagytam. Borzasztóan irritál az új szála a történetnek. Majd nyáron talán tartok egy TVD-maratont. Addig is, itt ez a kis szösszenet, amit valamikor év elején írtam két szokásosan unalmas, békés, őszi fizikaórán - csak eddig lusta voltam legépelni. :)

Gombarománc

Esti mese a kis Óriáspöfetegnek a Harkálygombák szerelméről, főgonosz: Éti Csiga. Ezt egy kevéssé beszámítható pillanatomban írtam. Csak saját felelősségre!
Figyelmeztetés: Szereplő halála. Durva erőszak.

Find a reason

Destiel. 8.évad utáni alternatív folytatás.
Végre egy viszonylag új írásom! :) Beteg voltam, és az itthon döglődésben nagyon elkapott a hangulat, úgyhogy két nap alatt összehoztam egy ilyet, amikor épp nem aludtam.
Majdnem 23ezer szavas, úgyhogy ha csak öt percetek van, nem ajánlom, hogy elkezdjétek. Viszont ezt tartom eddig talán a legjobban sikerült történetemnek, szóval... ajánlom magamat! ;)
Figyelmeztetés: Felnőtt tartalom. Helyenként. Ritkán.

Elijah karácsonya

Egy régebbi kis karácsonyi szösszenetem. Elijah egy szentestéje, még a bujkálás időszakában.
A sztorit mutasd, ne pofázz >>